Orbán Viktor titokban Lázár Jánosnál járt

Lévai Anikó is elkísérte Mezőhegyesre.

2021. július 28., 17:20

Szerző:

Orbán Viktor teljes titoktartás mellett kereste fel Lázár Jánost Mezőhegyesen a hétvégén. A Magyar Narancs információi szerint a miniszterelnök a mezőhegyesi tangazdaságban, a Ménesbirtok központi épületében, a vetőmagüzemben és az iskolában is járt. A látogatás célja egyelőre ismeretlen.

A kormányfőt Lévai Anikó is elkísérte, a házaspár a gazdaság kormánybiztosával, vagyis Lázárral együtt érkezett. A látogatás gyorsan a közbeszéd tárgya lett: a helyi képviselő-testület egyik tagja, Kovács István a közösségi oldalán azt firtatta, hogy Orbán miért nem értesítette a településvezetést a látogatásról. A kormányfő sajtósa, Havasi Bertalan nem tagadta, de nem is erősítette meg, hogy Orbán a tangazdaságban járt. A válaszban azt kérte, hogy forduljanak Lázár Jánoshoz, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztoshoz. A volt miniszter viszont nem reagált.

A 168 kedden beszámolt róla, hogy Lázár János kormánybiztos internetes konzultációt indított a tram-train beruházásról. A konzultáció kilenc kérdésből áll, igennel vagy nemmel lehet válaszolni rájuk. „Itt az ödödik, szeptemberben jön a hatodik. Ma délután földet ért az 5. tram-train szerelvény is. Két hét múlva indul a tesztelése is. Sok kérdést kell addig még eldöntenünk közösen! A tram-train konzultáció linkje kommentben! Mindenki véleményére számítok” – fogalmazott a kormánybiztos. Lázár János egyébként azt is ígérte, szeptemberben jön a hatodik tram-train szerelvény.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezik a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.