Orbán nem köszöntötte fel Putyint

A korábbi kerek évfordulókhoz képest szerényebb külsőségek közepette volt kénytelen ünnepelni a 70. születésnapját az orosz elnök. A Blikk úgy tudja, hogy – a korábbi évekkel ellentétben – Orbán Viktor és a hivatalban lévő köztársasági elnök sem köszöntötte fel az orosz elnököt.

2022. október 7., 21:31

Szerző:

Az Európai Unió és a világ legtöbb országa elhatárolódik Oroszország vezetőjétől, így lényegesen kevesebb politikus küldött üzenetet vagy ajándékot az orosz államfőnek. Hazánk köztársasági elnöke, Novák Katalin például egyetlen sorral sem kedveskedett neki, s úgy tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök sem üzent kollégájának.

„Elnök Asszony sem köszöntőt, sem ajándékot nem küld az orosz elnöknek” – állt a Köztársasági Elnöki Hivatal által a Blikknek küldött rövid válaszüzenetében. Vagyis Novák Katalin nem emlékezett meg az orosz elnök születésnapjáról.

A lap kérdezte Orbán Viktor sajtósát is, hiszen korábban megtörtént, hogy a kormányfő által ajándékként küldött különleges borkollekció egészen a Konstantin-palota pincészetéig jutott. Hivatalos választ ugyan nem kapott a lap, de a miniszterelnök környezetéből származó információk szerint senki nem tud arról, hogy tervezte volna Putyin felköszöntését.

A szinte teljesen elszigetelődött Putyin most kénytelen nélkülözni az európai vezetők gratulációját, igaz, annál melegebben üdvözölteőt többek között Kim Dzsong Un, észak-koreai diktátor, Viktor Lukasenko, belorusz elnök, vagy éppen hű csatlósa, Ramzan Kadirov, csecsen vezető.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Mikhail Klimentyev / SPUTNIK / AFP)

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.