Orbán: bármikor felhívhatnám Putyint, de minek?

Orbán Viktor nem foglalkozik azzal, hogy Európában diktátornak tartják, mert azok nem az ő szavazói.

2023. június 28., 17:02

Szerző:

A német Bild című napilapnak adott interjút Orbán Viktor, amelynek második részében többek között a migrációról is beszélt. Szerinte kormánya elutasítja az illegális migrációt és a vendégmunkások kérdésétől külön kezeli azt.

Szerinte Magyarország az európai értékek védelme miatt óvatos, mert a magyarok elutasítják a homofóbiát, az antiszemitizmust és vallják a női egyenjogúságot, és a migránscsoportok nem viszonyulnak túl jól ezekhez 

– ismerteti Orbán Viktor szavait az Infostart. Azt is hozzáteszi, hogy a menekültek elosztására vonatkozó kompromisszum szerinte az embercsempészet támogatása.

Kérdésre válaszolva azt mondta, nem érdekli, hogy külföldön diktátornak tartják, mert azok nem az ő szavazói. Szinte ugyanannyit volt ellenzékben, mint hatalmon, szerinte ilyen a demokrácia. 

Ahogy az orosz-ukrán háború is csak a magyar vonatkozásai miatt érdekli Orbánt, és ami e két ország között történik, az rossz a magyaroknak. Szerinte Ukrajna és a Nyugat együttműködése kudarcba fulladt, Oroszország ellen pedig lehetetlen így megnyerni egy háborút. Az ukránok sokkal korábban kifogynak a katonákból, mint az oroszok, és végülis ez számít. Szerinte az ukrán büszke nemzet, de nem szuverén ország, mert az Egyesült Államoktól függ. 

Arra a kérdésre, hogy mit mondana Putyinnak, ha felhívhatná telefonon, azt válaszolta, hogy bármikor rácsöröghet az orosz elnökre, de nem látja értelmét. Egyrészt ők komoly emberek, csak akkor telefonálnak, ha valami fontosat akarnak mondani, esetleg ajánlatuk van a másik számára. Másrészt Magyarország nem elég erős tényező ahhoz, hogy az eseményeket a béke felé terelje. 

Az interjú első részében azt mondta, nem tulajdonít nagy szerepet a Wagner-csoport lázadásának. Szerinte a gyengeség jele, hogy ez megtörténhetett, de az erőé, hogy 24 órán belül le is csengett. Putyin hatalma továbbra is stabi – tette hozzá.

(Kiemelt képünk: képernyőfelvétel. Forrás: Bild Youtube.)