Orbán a csúszós lejtőn – Formálódik a nacionalisták internacionáléja

– Ön szerint mi zajlik most? Egy sikeres magyar intézmény, a Közép-európai Egyetem végének kezdetét látjuk?

– Remélem, hogy nem, de az események igazán nyugtalanítóak. Az Euró­­pai Unió történetében ez az első eset, hogy egy tagország kormánya megtámad egy sikeres felsőoktatási intézményt. Ez egyszerűen példátlan.

– Ön érti, hogy miért döntött így az Orbán-kormány? És hogy miért éppen most? Hiszen ez az intézmény már 25 éves.

– Én azt látom, hogy a roppant politikai erőt koncentráló Fidesz tovább menetel, miután sikerült megosztania, meggyengítenie, zűrzavarba kergetnie az ellenzéket. Előbb a civil szféra ellen fordult, majd a kulturális intézményrendszert pécézte ki: most sorra került a felsőoktatási szféra is. Miért? Mert amikor egy társadalomban megerősödnek az önkényuralmi jelenségek – jól tudjuk ezt a rendszerváltás előtti időkből –, az ellenzék visszavonul a kultúra és gyakran a tudomány világába. A Fidesz most itt is szeretne felszámolni minden ellenállást. Lehet, hogy egy kicsit túlzó a párhuzam, de nekem erről Rákosi Mátyás szalámitaktikája jut eszembe.

– Mit gondol arról a gyanúról, hogy a Fidesz nem megszüntetni akarja a CEU-t, hanem megszerezni? Be akar ülni a készbe, és diktálni akar. Ezért mondja Orbán, hogy nincs tárgyalnivalója az egyetemmel, ő az amerikai kormánnyal akar megegyezni. Nyilvánvalóan azt reméli, hogy a Trump-kormányzat szövetségese lesz a Soros által alapított intézmény bekebelezésében.

– Elképzelhető, hogy ezt reméli, de akinek ilyen szándékai vannak, annak fogalma sincs a sikeres felsőoktatási intézmények működéséről. Nincs jó egyetem, nincs igazi intellektuális teljesítmény autonómia nélkül. Ez az a gondolkodásmód, ami miatt az 1989 előtti rendszernek buknia kellett. Ez pont az a gondolkodásmód, amely ellen a nyolcvanas években fellázadt egy Orbán Viktor nevű diák. Az isten szerelmére! Ő akkor az egyetemi autonómia és függetlenség mellett szállt síkra, és sikereit annak is köszönheti, hogy Soros-ösztöndíjasként Oxfordban tanulhatott. Természetesen abszurd elképzelés, hogy ő majd Donald Trumppal tárgyalhat a CEU-ról a Fehér Házban. Amerikában minden kulcsszereplő tudja, hogy a magánegyetemek autonóm intézmények. Ráadásul az akkreditáció nem a szövetségi állam hatásköre, a CEU regisztrációja New York államban történt.

– Úgy fest, Orbán aligha New York állam akkreditációs hatóságaival akar tárgyalni, inkább Trumppal.

– A technikai részletekről az egyetem vezetése többet tud nálam, Orbán kijelentése viszont abból a szempontból leleplező, hogy jól mutatja a szemléletet, amely szerint az egyetem olyan állami intézmény, amely felett gyámkodni lehet. Amelynek a jövőjéről a feje fölött más kormányokkal lehet tárgyalni és megegyezni. Ez nagyon nyugtalanító. Mert ez nem tévedés, annál nagyobb a baj: ez szellemi-politikai alapállás.

– Ami a CEU-val történik, az persze a kelet-közép-európai színpadon zajló nagyobb dráma epizódja. Ön tudja, hogy mi történik velünk?

– Vannak a régióban zajló folyamatoknak közös elemei. Az egyik annak visszaszorulása, amit liberális demokráciának szoktak hívni, bár hívhatnánk egyszerűen csak de­­mok­­rá­­ciá­­nak is. Ennek lényegéhez tartozik, hogy nem elég többségi szavazással megválasztani egy kormányt, be kell tartani a jogállami elveket, külön kell választani a hatalmi ágakat, követni kell az alkotmányosság elveit. Magyarországon, Lengyelországban és másutt is felsejlik az azonos mintázat: az egyik fontos jel az Alkotmánybíróság elleni támadás. A másik a sajtószabadság korlátozása: bábozás a közszolgálati médiával és más orgánumok függésbe szorítása. Lengyelországban látszik legerősebben az államapparátus átpolitizálása, de ennek is vannak másutt is érzékelhető jegyei. Mindebben a lengyel kormánypárt nyíltan hivatkozik a magyar példa átvételére, amit én persze nem tekintenék bóknak.

– Közép-Európában azért nem csak ebben a két országában töredezett szét a kilencvenes évek közmegegyezése.

– Nem, és ez sokkal jobban látszik egy másik ismertetőjegy alapján, amely közös nevező az egész térségben. Ez pedig a nacionalizmus felemelkedése a legitimitás első számú forrásának rangjára. A menekültválság idején Kelet-Közép-Európa minden országában általánossá vált az érvelés, hogy a nemzeti identitás védelmében elfogadható a határok lezárása. Ezt hallottuk a szlovák miniszterelnöktől és a cseh elnöktől is. A harmadik megdöbbentő jel pedig az, hogy a visegrádi országcsoport szembefordult Nyugat-Európával, az Euró­­pai Unió ellenében határozza meg magát. Ez azért is elképesztő, mert amikor Václav Havel tanácsadójaként magam is bábáskodhattam a visegrádi csoport létrehozása körül, annak célja éppen az alkotmányos demokráciába való átmenet, a nacionalizmus meghaladása és az európai uniós tagság volt.

– Orbán Viktor nyíltan vallja magát az illiberális demokrácia hívének, tagadja a nyílt társadalom eszméit. De valójában létezik-e zárt, illiberális demokrácia?

– Nekem mindig is voltak gond­­jaim a jelzős szerkezetekben megfogalmazott demokrácia fogalmával. A demokrácia szó önmagában jelent valamit, ami nem csak szabad és tisztességes választásokat jelent. Pedig ez sem kevés. A pálya nem lejthet egyik irányban sem, ehhez független médiára is szükség van. A demokrácia szabályai azonban nem csak arra vonatkoznak, hogyan kell többségi kormányt választani, az is legalább olyan fontos, hogyan kell kezelni a kisebbséget, megadva neki azt az esélyt, hogy holnapra többség legyen. A jelzők többsége egyszerűen visszavonja, kiüríti a demokrácia szó jelentését. Az illiberális demokrácia emlegetése engem erősen emlékeztet a szocialista demokrácia kategóriájára. Emlékszünk, hogy az mit jelentett. A nagy semmit. Számomra karikatúra volt az unió pozsonyi csúcstalálkozójának határozatában a menekültválsággal kapcsolatban a közép-európai államok által elfogadtatott „rugalmas szolidaritás” kifejezés is. A jelző kiürítette a főnév jelentését. A közép-európaiak szótárában a szolidaritás akkor érvényes, amikor pénzt kérnek. A rugalmasság pedig, amikor teljesíteniük kellene vállalt kötelezettségeiket.

– Igazuk lenne azoknak, akik nálunk már önkényuralomról beszélnek?

– Szerintem még nem. Ám ami a Közép-európai Egyetemmel történik, azért is olyan nyugtalanító, mert a magyar kormány ezzel a döntéssel egy csúszós lejtőre tévedt, minőséget lépett. Nagy baj, hogy mindez egy olyan országban történhet meg, amely az Európai Unió tagja, mert tudjuk: a nacionalizmus, a populizmus nem áll meg Közép-Európa határán. Nyugat-Európában is van számos párt, amely ebbe az irányba húz. Igaz, van egy lényeges különbség: ebben a térségben a populisták hatalomra kerültek, Nyugat-Euró­­pában pedig még ellenzékben vannak. Lényeges különbség, de a Brexit és Donald Trump elnökké választása felerősíti a trendet. Kialakult a nacionalisták internacionáléja, amely a baloldaltól átvette a szerepet, hogy a kisemberek szószólójának tekintse magát. Azt állítja, hogy elég az idegeneket távol tartani, és a csalódott tömegeknek jobb lesz. Ez ugyan hazugság, de egyelőre működik.

– A kulcskérdés persze az, hogy Nyugat-Európában is kormányra kerülhetnek-e a populisták.

– Nincs okunk feltételezni, hogy a populizmus dagálya elkerülhetetlenül folytatódik. Ez a folyamat már megtorpant Ausztriában, Hollandiában is. Szerintem Franciaországot sem tudja bevenni a Nemzeti Front. Euró­­pának meg kell találnia a választ a félelmekre, amelyekre a populisták hamis orvosságot ajánlanak. Mert az ő nyomulásuk csak félelmekre épül. Félelemre a globalizációtól, a munkahelyek távoli országokba történő kihelyezésétől, a migránsok érkezésétől. Európa, amely korábban a biztonság, a kiszámíthatóság garanciája volt, most sokak szemében a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, valamiféle kulturális egyensúlyvesztés terepe lett. Ezekre a kihívásokra kell megtalálni a választ. És végre nem csak a prédikáció szintjén.

– Nehéz mindenkinek tetsző irányokat találni.

– Az irányok adottak. Megoldásokat kell találni az unió félbe maradt nagy projektjeire. Be kell fejezni a schengeni építményt azzal, hogy megteremtjük a közös határvédelmet. A maastrichti egyezménynek megfelelően végre közös védelmi politikára van szükség, különösen most, amikor kétségessé vált, hogy lehet-e Európa biztonságának letéteményese a Donald Trump vezette amerikai kormányzat. És persze be kell fejezni az euró megalkotásának művét is a politikai háttér megteremtésével. Ha mindez nem sikerül, akkor a populisták visszatérnek. Ha nem most, akkor a legközelebbi választások idején, és erősebbek lesznek, mint most.

– Mit gondol merre fog lépni Közép-Európa, ha a populizmus nyugati apályával szembesül?

– Közép-Európa uniós tagországai roppant pénzeszközökhöz jutottak az elmúlt években. Az unióellenes fordulatot maga az unó finanszírozta. Gondolom, minden kormány már csak anyagi okokból is meggondolja, akarja-e, hogy a kapuk bezáruljanak mögötte. De a gazdasági tényezőkön túl ott vannak a geopolitikai kényszerek is. Látjuk, mi zajlik keleten, Oroszországban, Törökországban. Látjuk, hogy milyen irtózatos feszültségek jöhetnek délről. Tényleg ez lenne az idő, amikor ki akarunk szállni az európai hajóból– Meggyőződésem, hogy a franciaországi és a német választások után a mag-Európa hangja felerősödik majd. És akkor Közép-Európának és benne Magyarországnak egyértelmű beszédre lesz szüksége. Ha akkor a visegrádi államok Nyugat-Európa ellenében határozzák meg magukat, akkor azt deklarálják: nem akarnak részt venni a közös feladatok megoldásában. Az eurózóna országainak pedig szabadságukban áll majd azt felelni: rendben, eztán mi a magunk útját járjuk – nélkületek. És ebben semmi rossz sem lesz, míg az ajtót nyitva hagyják maguk mögött.

Jacques Rupnik

kutatási igazgató, professzor a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében és a bruges-i Európa Egyetemen. Tanulmányait a Sorbonne-on, majd a Harvard Egyetemen végezte, mindkét intézményben tanított is.

Kelet-Közép-Európa történetének számos fordulatát a helyszínen élte át. Volt a BBC kelet-európai szakértője, a Carnegie Alapítvány Nemzetközi Balkán-bizottságának ügyvezetője, Václav Havel cseh elnök személyes tanácsadója, az Európai Bizottság állandó szakértője.