A PSZ arra kéri a kormányt, hogy kezdeményezze egy oktatási nemzeti kerekasztal összehívását

A Pedagógusok Szakszervezete szerint átláthatatlan, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány, ezért oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét kéri, mert úgy gondolják, hogy egy nemzeti szintű egyeztetés nélkül a 2022/23-as tanév második felében folytatódnak majd a tiltakozások.

2022. december 12., 11:20

Szerző:

A Pedagógusok Szakszervezete azt kéri a kormánytól, hogy azonnal kezdeményezze egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét az oktatás összes szereplőjének részvételével – írja a 444.

A kerekasztalhoz a szakszervezeteket, a szakmai és civil szervezeteket, illetve a diákok és a szülők képviselőit szeretnék meghívni.

A PSZ szerint átláthatatlan, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány

A PSZ közleményében rámutat, hogy a kormány nem tájékoztatta a közvéleményt a hétvégi kormányülésről, amin a fővárosi gimnáziumok igazgatói, a köznevelésért felelős államtitkár, illetve a Nemzeti Pedagógus kar elnöke vett részt. A miniszterelnök azt a korábbi kérését sem teljesítette, miszerint nevezzenek ki egy kormánybiztost az oktatás problémáinak megoldására. 

A Szakszervezet kiemelte, hogy már régen nem a pedagógusok bérharcáról van szó, eljött az ideje a nyilvános, átlátható és széleskörű szakmai egyeztetésnek. A 2022/23-as tanév első fele tiltakozásokkal terhesen telt el, és ha a kormány nem tekinti partnernek azokat, akik éppen az oktatás reformjáért küzdenek, folytatódnak a demonstrációk.

(Kiemelt képünk: Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a Belügyminisztérium épületénél a PSZ által szervezett budapesti tüntetés előtt 2022. november 26-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.