A Nemzeti Pedagógus Kar azt kéri, ne vezessék be szeptembertől az új Nemzeti alaptantervet

2020. január 16., 09:14

Szerző:

A Nemzeti Pedagógus Kar azt kéri, hogy a Nemzeti alaptanterv legutóbbi módosítását ne vezessék be 2020. szeptember 1-jén, mert az számos kockázatot rejt magában – derül ki az NPK közleményéből.

Az NPK szerint a magyar pedagógusközösség egységesen azt várja az új NAT-tól, hogy szemléletváltás következzen be a magyar pedagógiai kultúrában.

Az első 2018. augusztus 31-én megjelent tervezetet az NPK széleskörű egyeztetési folyamat nyomán véleményezte, és azt alapvetően jónak, előremutatónak tartotta. Konstruktív együttműködés alakult ki a Nat szerkesztőivel, a kerettantervi egyeztetési folyamatban 2019 őszén biztató eredmények születtek.

Leszögezték, hogy a 2020. szeptember 1-i hatállyal bevezetni kívánt rendeletmódosítás azonban ennek a munkának az eredményeit nem tükrözi.

„A módosítás nem tartalmazza a pedagógiai kultúraváltás célkitűzéseit, összességében nem mutatható ki érdemi tananyagcsökkentés, nem biztosítja az intézményi autonómia működési lehetőségeit és az átmenetek zavartalanságát. Redukálja a korábbi kerettantervek választási lehetőségét, és belső struktúrájában sem koherens. A szakképzés folyamatban lévő átalakításával együtt túl nagy terhet jelent a köznevelés szereplőire nézve”

– hangsúlyozta az NPK.

Hozzátették, hogy a tervezet 2020. szeptemberi bevezetése esetén a tavaszi időszakban nehéz helyzetbe kerülnek az iskolák és a pedagógusközösségek.

Az NPK mint szakmai szervezet ezért kéri, hogy a NAT-módosítás ezen koncepcióját ne vezessék be idén szeptembertől, helyette folytatódjon a korábban megkezdett, előremutató szakmai konzultáció.