Már csaknem 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból

A hamarosan nyugdíjba vonulók miatt még nagyobb lesz a szakemberhiány.

2022. június 15., 20:06

Szerző:

Már most tizenhatezer tanár hiányzik a közoktatásból, de számítások szerint tizenkét év múlva a pedagógusok ötven százaléka fog nyugdíjba menni – derült ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tanévzáró eseményén, amelyről az Index.hu tudósított.

Az érdekvédők mellett a rendezvényen a fővárosi és vidéki oktatásban dolgozók, többek között pedagógusok, óvodapedagógusok, szakképzésben dolgozók mondták el, hogy szerintük melyek a legsúlyosabb gondok, miért hagyják el a pályát a kollégák, milyen jövő vár a diákokra.

„Rendkívül szomorúnak tartom, hogy 2022 júniusában a miniszterek még egy képviselőt sem küldtek a kerekasztal-beszélgetésre” – jelentette ki Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki hangsúlyozta, hogy a problémákról ettől függetlenül beszélni kell, a legnagyobb nehézségeket adatokkal szemléltette.

Mint mondta, közel tizenhatezer pedagógus hiányzik a köznevelésből, ez a szám az alábbiak szerint oszlik el: jelenleg mintegy hatezer óvodapedagógusra, nyolcezer általános iskolai és gimnáziumi tanárra lenne szükség, de már a nyugdíjas, ám még visszatanító pedagógusok száma is 1500-2000 körül mozog, így az ő pótlásukról is mihamarabb gondoskodni kell. Hozzátette: így jön ki, hogy jelenleg Magyarországon 15 500 a betöltetlen állások száma az oktatásban – ez az összes pozíció mintegy 11 százaléka –, hasonlóra hazánkban a második világháború óta nem volt példa.

Szintén beszédes adat, hogy a pedagógusok átlagéletkora 53 év, ami azt jelenti, hogy tizenkét év múlva a tanárok ötven százaléka nyugdíjba fog menni – utánpótlás pedig egyelőre a láthatáron sincs. 

(Kiemelt képünk: A PDSZ, a Ne dolgozz Ingyen, az aHang, a Magyar Szakszervezeti Szövetség is tüntet többek között a Kossuth téren, a Parlament előtt 2022. március 19-én. Fotó: Dimény András/168)