Itt a pontos dátum, ekkor kapják meg a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványt
A magyar kormány végre elárulta, hogy mikor kapják meg a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványt, és azt is meghatározták, ezt meddig lehet felhasználni.
Korábban a 168-hu is beszámolt arról, hogy a tavasszal megígért, nyugdíjasoknak szánt áfa-visszatérítés helyett egy egyszeri, 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt kapnak az érintettek. A kormány sokáig nem tisztázta, hogy ez miként történik majd, most azonban kiderültek a részletek, számolt be róla az Economx.
Ekkor kapják kézhez a nyugdíjasok az élelmiszer-utalványt
Véglegessé váltak a részletszabályai annak a kormányzati programnak, amelynek keretében 2,6 millió nyugdíjas kaphat 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt, derül ki a társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetből. A Magyar Posta legkésőbb október 15-ig kézbesíti az utalványokat. Akik utolsóként jutnak hozzá, két és fél hónapig, azaz december 31-ig vásárolhatnak belőle hideg élelmiszert.
Az utalvány 12 darab címletből áll, különböző értékekben (5000 Ft, 3000 Ft, 2000 Ft, 1000 Ft), mindegyik sorszámozott, vonalkóddal és biztonsági elemekkel ellátott. A fel nem használt utalványok később már nem érvényesek. Az utalványokra jogosultak a magyarországi lakcímmel rendelkező nyugdíjasok és nyugellátásban részesülők, például öregségi nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok, árvaellátást kapók vagy rokkantsági ellátottak is.
Ha valaki nem kapja meg időben az utalványt, november 14-ig kérelmezheti annak ismételt kiküldését. A boltoknak ellenőrizniük kell az utalványok érvényességét, majd 2026. február 28-ig válthatják be a bankoknál. Ezután a kereskedők készpénzben vagy számlapénzben kapják meg az értéküket.
A program költsége 82,7 milliárd forint, amelyet a kormány az árak féken tartásának egyik eszközeként említ. A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, Zsigó Róbert hangsúlyozta: a kabinet eltökélt, hogy minden eszközzel fellép az indokolatlan áremelések ellen.
Így használhatják fel a nyugdíjasok az utalványokat
Korábban a 168.hu is beszámolt arról, hogy milyen szabályokat hoztak a nyugdíjasoknak szánt élelmiszer-utalványokkal kapcsolatban. Az utalvány kizárólag hideg élelmiszerre használható fel, nem váltható készpénzre, nem minősül jövedelemnek, és nem örökölhető. A cél az, hogy az érintettek valóban mindennapi élelmiszerekre fordítsák az összeget.
A kormány tervei szerint az utalványt vidéki kisboltokban, nagyobb üzletláncokban, piacokon és őstermelőknél is be lehet majd váltani. A részletes elfogadási és beváltási szabályokat egy későbbi kormányrendelet pontosítja.
Fontos szabály, hogy a boltoknak címletértéken kell elfogadniuk az utalványokat, visszajárót nem adhatnak, és a kereskedők a bankokon keresztül válthatják be a kapott utalványokat, jutalék vagy díj felszámítása nélkül.
(Kiemelt kép: Pixabay)