Egészség és pénztárca alapján sem mindegy, hol él a magyar nyugdíjas

Az egészségi állapot mellett a nyugdíjak összege is változhat attól függően, hogy egy magyar nyugdíjas épp melyik vármegyében él. 

2024. július 8., 13:15

Szerző:

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderült, hol él a legtöbb nyugdíjas, hiszen a nyugdíjaskorúak aránya területileg nagy eltéréseket mutat – számolt be a Pénzcentrum. Vannak olyan vármegyék, ahol már csaknem a népesség negyede nyugdíjaskorú, miközben Pest megyében mindössze 18 százalékos a 65. életévüket betöltöttek aránya. 

Miközben 2001-ben még valamivel 15 százalék felett járt a 65. életévüket betöltöttek aránya - és hazánk népessége párszáz fővel meghaladta a 10 millió 200 ezer főt -, 2024-ben már 20,7 százaléka töltötte be a lakosságnak a jelenleg érvényes nyugdíjkorhatárt. Általános tendencia ugyanis, hogy még a népesség folyamatosan csökken, a 65 év felettiek száma viszont évtizedek óta emelkedik.  

A jelenlegi nyugdíjkorhatárt betöltöttek aránya is emelkedik a lakosságon belül. Az azonban nem mindegy, milyen ütemben, hiszen a társadalom szempontjából nagy kihívást jelent az elöregedés - vagyis hogy egyre kevesebb aktív korúnak kell egyre több időst eltartania.

Egy nyugdíjas egészségi állapota a lakhelyétől is függ

A 2022-es népszámlálási adatokból az is kiderült, hogy az egészségi állapot alapján is megosztott az ország. A lap korábbi vizsgálata alapján az látható, hogy Győr-Moson-Sopron vármegyében élnek a legkevesebben tartós betegséggel, az arányuk mindössze 16,24 százalék. Budapesten élnek arányaiban a második legkevesebben krónikus betegek, a lakosok 16,84 százalékát teszik ki. Pest sem sokkal maradt le, itt 17,04 százalék az arány.

Miközben Tolna, Békés, Nógrád vármegyékben a legrosszabb a helyzet, ezeken a területeken 21 százalék feletti a tartós betegek aránya a lakosság körében. Csak a 65 éven felüliek arányát vizsgálva az látható, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében élő idősek közül minden második krónikus betegségtől szenved, míg Vas vármegyében, Budapesten, Győr-Moson-Sopronban az idősek között nincs 40 százalék a tartós betegek aránya.

A nyugdíj összege is területenként változik

A nyugdíjak összegének szempontjából sem mindegy, ki hol él. 2024-ben is Budapesten volt a legmagasabb a nyugdíjak átlagos havi összege - 276 ezer forint - miközben az országos átlag 231 ezer forint. A nyugdíjak egy év alatt 10,7-11,3 százalékkal nőttek, legkisebb mértékben Szabolcs-Szatmár-Bereg, leginkább pedig Fejér, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyékben.

A GKI elemzése szerint ugyan a magyar nyugdíjasok kilátásai jobbak, mint 20 éve voltak, régiós helyzetvesztésünk egyértelmű: az előző 20 évben a lengyel, a szlovák és a román nyugdíjak is lehagyták a magyarokat. Ezzel a 2004-es 19. helyről a 23.-ra csúsztunk vissza 2021-re az Unióban.

(Képünk illusztráció: Nyugdíjasok sakkoznak a Széchenyi fürdőben, Budapesten. Fotó: HAUSER Patrice / hemis.fr / hemis.fr / Hemis via AFP)