Nyitrai Zsolt: hamarosan jön a megemelt nyugdíj

Hamarosan mindenki megkapja a megemelt nyugdíjat - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

2023. január 7., 10:15

Szerző:

A politikus hangsúlyozta, az Orbán Viktor vezette polgári kormány kiáll az idősek érdekeiért: eddig 5 alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot és visszakapták a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.

Hozzátette, hogy ebben az évben is folytatódik a Nők 40-program és változatlan marad a nyugdíjkorhatár is.

„A nyugdíjasok ebben az évben is számíthatnak Magyarország kormányára!” - fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A videóban Hulák Zsuzsa, az Idősek Tanácsának tagja azt mondta, hogy a tervezett 5,2 százalékos nyugdíjemelés helyett annak többszörösét, 15 százalékot kapnak majd januártól nyugdíjemelésként az érintettek.

Az emelés az öregségi nyugdíjak mellett a hozzátartozói nyugdíjakra is jár - jelezte.

Ez azt jelenti, hogy akinek van öregségi nyugdíja és mellette például özvegyi nyugdíjban is részesül, akkor mindkét ellátásra megkapja a 15 százalékos emelést - fejtette ki Hulák Zsuzsa.

Fontosnak tartotta felhívnia figyelmet arra, hogy a közeljövőben érkező 13. havi nyugdíj szintén a megemelt összegben jár.

A nyugdíjasok számára megnyugtató hír, hogy a kormány ebben a helyzetben is gondol rájuk - fogalmazott az Idősek Tanácsának tagja.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy postás rezsi-utalványt kézbesít egy XIII. kerületi nyugdíjasnak 2019. szeptember 1-jén. Fotó: MTI / Mohai Balázs)