444: Nyíregyházára berendelik a szakvizsgás háziorvosokat a kórházba

Köztük idősebbeket és krónikus betegeket is. 

2020. október 29., 18:34

Szerző:

Szabolcsban kórházi szolgálatra rendelik a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat 24 órás határidővel, köztük a veszélyeztetett korban lévőket, valamint krónikus betegeket is, írja a 444. Az ok: a nyíregyházi Jósa András oktatókórházban nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronás betegek kezeléséhez.  

A berendelt háziorvosok helyén így újabb lyuk keletkezik, amit nem tudnak betömni, mondják az érintettek - a háziorvosok sok covidos beteg kórházi ellátásra zúdulását akadályozzák meg. 

Az oldal értesülései szerint a kórházban már kb. 300 beteg fekszik, akik közül 20-30-an vannak lélegeztetőgépen. 

Ennek a kórháznak halt meg az igazgatója, Adorján Gusztáv a múlt héten koronavírusos megbetegedés következtében.

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.