Nyakát törve rohant a Debreceni Egyetem, hogy odaadhassa Putyinnak a díszpolgári címet
Az erről szóló dokumentumokat a hvg.hu kérte el a Debreceni Egyetemtől, és meg is kapta a Vlagyimir Putyinnak adott díszpolgári címről szóló előterjesztést, egy jegyzőkönyvet, illetve azt a kivonatot, amely az egyetemi szenátusban tartott szavazás eredményét foglalták össze. Azt a hvg.hu már korábban megírta, hogy a szenátus 90 százalékos többséggel támogatta, hogy az orosz elnöké legyen a díszpolgári cím, most kiderült az is, hogy a szavazást elektronikusan tartották, mindössze 25 órán át lehetett voksolni, amit szenátusi tagoknak csak valamivel több, mint 60 százaléka tett meg.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs
Az elektronikus szavazás azt jelenti, hogy az egyetem nagyon sietett Putyin díszpolgári címével, a szervezeti és működési szabályzat értelmében ugyanis elektronikus szavazásra olyan „sürgős ügyekben” kerítenek sort, amelyekben semmi nem indokolja, hogy ülést hívjanak össze. Végül az augusztus 17-én 11 órakor kezdődő, augusztus 18-án 12 órakor záruló voksoláson 57 szenátusi tag szavazott, akik közül 51-en támogatták az orosz elnök díszpolgári címét, 3-an tartózkodtak, hárman pedig nemet mondtak rá. Hogy összesen hányan voltak jogosultak, azt a jegyzőkönyv nem árulja el, de a több mint 60 százalékról szóló megjegyzésből ítélve 90-94-en lehetnek.
Egyébként ha minden szenátusi tagról, aki gombnyomásra sem méltatta az ügyet, azt feltételezzük, hogy tartózkodott vagy nemmel szavazott volna, Putyin díszpolgári címének a kérdése mindössze a szavazatok 54-57 százalékával ment volna át a testületen.
Az orosz elnök augusztus 28-án, a budapesti cselgáncs-világbajnokság megnyitójának a napján járt Magyarországon. Egy éven belül ez volt a második látogatása, és bár eredetileg úgy volt, hogy az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásai helyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában átveszi az egyetem díszpolgári címét is, ez nem történt meg. Valószínűleg csak jövőre fogja megkapni, amikor újra Magyarországra érkezik. Hivatalosan azért adják neki, mert az egyetem részt vesz a paksi bővítés szakember-utánpótlásának képzésében, olyan további kiegészítő tevékenységet is végez, mint a Magyarországra érkező orosz szakemberek gyermekeinek általános és középiskolai, valamint természetesen felsőfokú oktatását biztosító tanári, oktatói gárda képzése, továbbképzése.
Putyin díszpolgári címe hatalmas felhördüléshez vezetett Magyarországon. Az egyetem teljesítményét olyan sokan értékelték elégtelenre miatta a Facebookon, hogy a lehetőséget a hozzászólásokkal együtt letiltották, Vajda Mihály filozófus pedig visszaadta a maga professor emeritusi címét az egyetemnek.