Németh Szilárd az ATV-ről: Minden fán nem terem Kálmán Olga
Alapvetően nagyvárosi, magasan iskolázott és magas kulturális affinitással rendelkezik – jellemezte az átlagos ATV-nézőt Németh Szilárd, aki szerint megéri csinálni a tévét, hiszen nyereséget termel, bár nem milliárdokat, hanem jóval szerényebbet. A televíziók helyzete amúgy is nehezebbé vált, hiszen az utóbbi három évben 1-1,3 millió néző tűnt el a képernyők elől.
Különösen nehéz lett az elsősorban hír- és háttérműsorokról ismert ATV helyzete, hiszen annyira felgyorsult az információáramlás, hogy az esti híradóban nem nagyon lehet újat mondani a nézőknek. Ehelyett inkább hátteret kell adni a híreknek, vitákat kell szervezni, és mindezt egy korszerű, fogyasztható csomagolásba kell beletenni. A tematikát ki kell egészíteni olyan műsorokkal, amelyek hatnak a hír- és háttérműsorok nézettségére is – mondta Németh Szilárd az Indexnek adott interjúban. Ilyen például a Frizbi, amely megerősítette az egész vasárnap esténket, felhúzta a műsorkörnyezetet is – tette hozzá.
Új nézőket egyébként szerinte egy hétköznapi infotainment műsorral lehetne szerezni, amely minden kereskedelmi csatornára kell, így belefér az ATV profiljába is. Egy minőségi Fókusznak kell elképzelni – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Friderikusz Sándor kijelentéséhez, amely szerint az ATV egy sufnitévé volt és ő tett azzá, ami, Németh Szilárd azt válaszolta: „Erre szokták azt mondani, hogy a sikernek sok gazdája van, a kudarc viszont árva gyerek. Egyébként ebben a szakmában az egymás lehülyézése, akár nyilvánosan, akár magánbeszélgetésben olyan, mint a jó napot kívánok. Nem ő az első, akivel ezt megéljük, szóban nagyon sokan felépítették már az ATV-t Friderikusz Sándor előtt és után is. Nem sértődtem meg a szavain, mert tudtam, hogy ez jönni fog – amikor megbeszéltem vele, hogy vége a műsorának, akkor tett utalásokat arra, hogy kitálal. Amikor elköszönt a munkatársaitól, akkor konkrétan jelezte, hogy lesz egy Index-interjú majd, tehát nem lepett meg a dolog.”
De még ezek után sem mondaná azt, hogy Friderikusznak soha nem lesz műsora az ATV-n, mert a televízióban a sértettség nem működhet. Ha lenne egy szuper ötlete, még az is lehet, hogy átgondolná.
Azt Németh Szilárd határozottan cáfolta, hogy Habony Árpád miatt nincs Friderikusz Sándornak műsora az ATV-n. „Ilyen kérés felém nem érkezett. Ennek a hivatalos megbeszélésnek van tanúja is, mert sejtettem előre, hogy nem árt, ha van velem valaki, és igazolni tudja, hogy az intézményemhez és a saját értékeimhez méltó módon jártam el” – tette hozzá
Arra a kérdésre, hogy lehet politikailag független egy tévé Magyarországon, azt válaszolta, hogy az ATV szerencsés helyzetben van, mert míg zajlik a piac újrafelosztása, őket békén hagyják.
A szocitévébélyeget is sikerült lemosni magukról – mondta. Ebben például volt szerepe Vona Gábor magánszférás szereplésének is, amelyben azért volt kockázat, kaptak is olyan nézői visszajelzéseket, hogy elment-e az eszük. A Jobbik elnökével készült műsor nem jelenti azt, hogy a rasszizmus és antiszemitizmus elleni elkötelezettségük változott volna.
Ez a körmendi migránsozós cikkek fényében elég furcsán hangzik – vetette fel az Index. (Az ATV.hu-n jelent meg egy cikk, amelyben a körmendi befogadóállomáson tartózkodó menekülteket azzal vádolta a szerző, hogy ablakokat törtek be és iskoláslányokat bámultak meg. Kiderült, hogy ebből semmi nem igaz.) Németh Szilárd erre azt mondta, sajnálja, hogy ez az anyag megjelent, hiba volt. Jogosan kaptak a cikkért kritikákat. De az nem volt fair – tette hozzá–, hogy az ATV-t onnantól migránsellenesnek titulálták, pedig magyar tévé ennyi pénzt és időt még nem költött a menekülttáborokban való forgatásra, mint ők. A körmendi cikk csak azért születhetett meg, mert egy leterhelt szerkesztőségben péntek délután hitelt kapott egy három forrásból beérkező városi legenda. Szakmai hiba volt, levontuk belőle a megfelelő tanulságokat – mondta.
Az állami hirdetésekkel kapcsolatban elmondta: 2015-ben nem voltak, 2014-ben igen, szóval az, hogy 2016-ban voltak, az nem jelent túl sokat. „Nem úszkálunk az állami pénzben, nem költenek nálunk sokat, időszakosan vannak megkeresések. Aki viszont megnézi a műsorainkat, az láthatja, hogy tisztességes tartalmat állítunk elő.”
Arra a felvetésre, hogy ezeknek a hirdetéseknek a java, a kormány migránsozó propagandája az Egyenes beszéd környékére került, és esetleg ez tette be a kaput Kálmán Olgánál, Németh Szilárd azt válaszolta, hogy az Egyenes beszéd az egyik legnézettebb műsor, nem véletlen, hogy ott akar hirdetni, aki sok embert akar elérni. Kálmán Olgáról azt mondta, soha nem veszekedtek egymással sem szakmai, sem személyes kérdésekben. A szerkesztőség szabadon dolgozhatott, egyedül a jogi szempontokra kellett odafigyelni. Kálmán Olgát nem lehetett és nem is akarta befolyásolni – szögezte le. „Kívánom, hogy ezután is ilyen szabadon dolgozhasson!” – tette hozzá.
Szerinte egyszerűen elfáradt a kapcsolat, Kálmán Olga is úgy érezhette, hogy a karrierje újabb lendületet kaphat. Ezt jelzi, hogy azzal indokolta a távozást: új kihívásra van szüksége.
Kálmán Olga utódlásáról azt mondta: minden fán nem terem Kálmán Olga, de tőle függetlenül épült egy komoly műsorvezetői garnitúra az elmúlt években. Az Egyenes beszédet februártól Rónai Egon és Mészáros Antónia vezeti, a reggeli műsorvezető Bombera Krisztina lesz, a váltótársáról még folynak a tárgyalások. Csütörtök este indul Krizsó Szilvia talkshow-ja, a Krizshow, ami az eddig látott felvételek alapján a tavasz egyik kellemes meglepetése lehet. További műsorok indítását és ismert műsorvezetők igazolását is tervezik.