Nem szállhatott fel nyitott üdítős palackkal a 134-es buszra, megverték a sofőrt

Az elsődleges adatok szerint a buszsofőr könnyű sérülést szenvedett.

2021. június 9., 11:40

Szerző:

Kedd délután 5 óra körül bántalmazták a 134-es autóbusz vezetőjét a III. kerületi Szentlélek téren – írta a Balesetinfó.

A portál szerint a járművezető egy hölggyel keveredett szóváltásba az incidens előtt, aki nyitott üdítős palackkal szeretett volna felszállni a buszra, amit a sofőr nem engedett.

A nő, hogy kitöltse dühét, ütlegelni kezdte az autóbuszt, ezen anyagi kár nem keletkezett. Amikor a nő egy másik járattal a Szentlélek térre ért, már két erős testalkatú férfi várta, majd hárman odamentek a busz vezetőjéhez és összeverekedtek vele – tették hozzá.

A Balesetinfó megkereste a BRFK Sajtóosztályát, akik az alábbi választ küldték: Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az elsődleges adatok alapján 2021. június 08-án, 17 óra körül Budapest III. kerületében, a Szentlélek téren egy autóbuszvezető összeszólalkozott, majd a buszról leszállva összeverekedett egy férfivel. Az elsődleges adatok szerint a buszsofőr könnyű sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság​ vizsgálja az eset körülményeit, garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

Mi is kerestük az BRFK-t, a 168.hu-nak is megerősítették, amit Balesetinfónak.

(Kiemelt képünk illusztráció: Wikimedia Commons | Kenyermate)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.