Nem megfelelő a CEU-nak Palkovics kiskapus javaslata
Palkovics László államtitkár már egy hete azt mondta a Klubrádiónak: ha nem sikerül megállapodni a felsőoktatási törvény módosításai szerint a CEU-val, az intézmény továbbra is működhet, de egy másik szerződés keretén belül. Azt mondta, nem a jelenlegi formában, de működhet úgy, hogy licencképzési megállapodást köt a Közép-európai Egyetemmel, vagy joint degree/double degree (kettős oklevelet adó képzés) formában működik tovább.
Szerdán a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: legfeljebb a működési engedélyét veszítheti el a CEU, de a képzései nem kerülnek veszélybe, ha nem teljesíti a múlt héten elfogadott törvény szabta két új feltételt.
Enyedi Zsolt azt mondta, ez a javaslat nem oldja meg helyzetüket, nekik az a fontos, hogy a CEU Magyarországon engedéllyel működhessen, ráadásul annyira kiskapujellege van Palkovics László szavainak, hogy meglepő, hogy épp ezzel állt elő a kormány.
Hozzátette, a CEU a tárgyalások híve, de szerinte ez az ötlet nem megoldás. Szerinte nem üzengetni kell egymásnak, hanem leülni tárgyalni. Eddig ők írtak leveleket az oktatási kormányzatnak, Balog Zoltán miniszter például azt válaszolta, hogy nincs értelme a tárgyalásnak a CEU-val, mert annak a két ország kormánya között kell zajlania.
Az ő olvasatukban Palkovics László szavai azt jelentik, hogy kiszorítanák a CEU-t Magyarországról, és valami nagyon távoli kapcsolat lenne a diákok és az egyetem között. Mint mondta, nekik ez nem megfelelő megoldás, nekik garanciákra és jogbiztonságra van szükségük.