Nem épül akkumulátorgyár Fóton

Ezt maga a település fideszes polgármestere jelentette be. 

2023. július 27., 16:06

Szerző:

Vass György, a település fideszes polgármestere jelentette be, hogy a fóti önkormányzat több hónapos munkájának eredményeként a HelloParks nyilatkozatban vállalta, hogy a településen a jövőben nem köt bérleti szerződést akkumulátorcellák gyártásával foglalkozó vagy más, jelentős zavaró hatású tevékenységet végző vállalattal – írja a 24.hu. A fóti képviselő-testület még tavaly decemberben fogadott el nyilatkozatot arról, hogy minden lehetséges eszközzel korlátozza, hogy a város területén környezetszennyező vállalkozások működhessenek.

„Ezzel garanciát kaptunk arra, hogy a lakosokat akkumulátorcellák gyártásából jelentős környezeti hatások (levegő-, talaj-, víz- vagy környezetszennyezés) nem érhetik a jövőben sem” – fogalmazott a városvezető, mindössze pár órával azután, hogy az idei legnagyobb akkumulátorgyár építését jelentette be a kormány. Vass György korábban egy lakossági fórumot tartott Fóton, ahol elmondta, őt is derült égből lórúgásként érte az akkumulátorüzem híre, és nem örül neki.

A gyűlésen kiderült, Fóton új üzem építéséről nem tudnak, a HelloParksban bérelt csarnokban folyó munka indulását pedig éppen a város jegyzője akadályozta meg. A fórumon Mihályi Zsolt Apor ismertette, hogy a BYD-nél ő maga függesztette fel a tevékenység megkezdéséhez szükséges engedély kiadásáról szóló döntést arra hivatkozva, hogy megvárja, amíg lezárul a folyamatban lévő bírósági eljárás. A pert a Foton 2023 Környezetvédelmi Egyesület indította. A BYD tevékenységét engedélyező környezetvédelmi hatósági határozat ellen adtak be keresetet, és azonnali jogvédelmet is kértek a cég ellen.

A HelloParks képviselője, egy műszaki mérnök arról beszélt, hogy a bérlőjük nem fog akkumulátorokat gyártani, a cellák nem itt készülnek, hanem Kínában. „A legveszélyesebb munka nem itt fog történni”, Fóton csak összeszerelik a kész akkumulátorokat, és ez szerinte valójában könnyűipari tevékenység. A HelloParks csarnoka egy logisztikai raktár, ám a mérnök szerint rendelkezik olyan, a legmagasabb biztonsági követelménynek megfelelő és amerikai biztosítók által bevizsgált automatikus tűzoltó rendszerrel, amely a lítiumakkumulátor-tüzek továbbterjedését is meg tudja akadályozni.

Nyíregyházán építi fel első európai üzemét a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója, a kínai Sunwoda, mintegy 1,5 kilométerre a legközelebbi lakott területtől. Ez a harmadik olyan kínai, akkuipari beruházás idén, amely egymilliárd euró fölötti értéket képvisel. Korábban egy második debreceni és egy ácsi gyár megépítéséről döntöttek.

(Kiemelt képünkön: Vass György Fót polgármestere, Fotó forrása: Facebook oldala)

Papp László, Debrecen polgármestere nem ért egyet a kormány Versenyképes Járások programjának jelenlegi formájával, ami elvonná a településektől az iparűzési adó növekményét. A fideszes polgármester szerint a gazdag városoknak támogatni kell a szegényebb települések fejlődését, de ennek van egy egészséges határa.