Nem én helikopterezek, hanem a jávorszarvas – írta Semjén Zsolt a titkos luxusvadászatairól
Ma a Magyar Nemzet cikke nyomán mi is megírtuk, hogy nemcsak Rogán Antal, hanem Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök--helyettes, a mérhetetlen népszerűségű Kereszténydemokrata Néppárt elnöke is szeret elképesztő luxusban helikopteres utakra menni, 2012 óta évente egyszer titokban Svédországban jár vadászni. Egy-egy ilyen alkalom 4-5 millió forintba kerül, a politikusnak egész hoteleket bérelnek ki, hogy senkivel ne találkozzon, aki felismerhetné, és hozzávetőlegesen háromnegyedmillió forintért helikopterrel szállítják a vadászat helyszínére. Jellemzően jávor- és rénszarvasra, illetve siketfajdra vadászik, amelyeket szintén helikopterekkel visznek szállítanak
Ezt nem lehetett letagadni úgy, ahogyan 2016-ban Rogán Antal először hazudott a maga helikopteres útjáról – a HírTV videót is nyilvánosságra hozott az egyik vadászatról –, de Semjén Zsolt az Origóval karöltve gyors kármentő akcióba kezdett, és miközben az enyhén szólva kormányközeli portál cikkben mentegeti a miniszterelnökhelyettest a luxusvadászatok miatt, a politikus a Facebook-oldalán a következő megjegyzéssel rázta le magáról a vádakat:
Nem én helikopterezek, hanem a jávorszarvas.

Az önmgában nem titok, hogy Semjén Zsolt rajong a vadászatért. Többször beszélt a nyilvánosság előtt erről a rajongásról, novemberben ő jelentette be, hogy 2021-ben Budapesten 387,5 millió forint állami támogatással vadászati világkiállítást rendeznek.
Arról, hogy az Orbán-kormány prominensei hogyan szeretnek vadászni, ebben a riportunkban írtunk részletesen.