Négy intézményvezető nem továbbította munkatársainak a budaörsi tanárok nyílt levelét

2019. április 23., 17:30

Szerző:

Április elején nyílt levélben emlékeztették a budaörsi tanárok Orbán Viktor miniszterelnököt be nem tartott ígéreteire. A tanárok április végéig gyűjtik a támogató aláírásokat levelükhöz, amelyet személyesen szeretnének átadni a kormányfőnek. Szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményükben azt írják, hogy mintegy 6 ezer címre küldték el levelüket, és négy intézményvezető jelezte nekik, hogy nem továbbítja azt munkatársainak.

A tanárok álláspontja szerint az Orbán-kormány nem tartotta be ígéretét a pedagógus bérek emelésével kapcsolatban. Az aláíró pedagógusok követelik, hogy jelentősen emeljék a nevelést, oktatást közvetlenül segítők és a technikai dolgozók bérét is.

– Nagyon kevesen vagyunk a pályán, 8-10 éven belül harmadunk nyugdíjas lesz, utánpótlás alig van. Abban is bízhatunk, hogy megértik; a jövő generációját nevelni csak olyan pedagógusoknak szabad, akik bátrak, a saját és mások érdekei miatt képesek és készek is kiállni. Megfélemlített pedagógusok nem tudnak szabad, gondolkodó, kreatív fiatalokat nevelni

– állapították meg.

Fotó: Pixabay

Közleményükben azt írták, hogy gyűlnek az aláírások. Az aláíróíveket eddig főként kisebb intézményekből kapták meg, de volt olyan is, amelyet egy jó nevű középiskolából 60-an írtak alá. Négy intézményvezető azt válaszolta, hogy nem ért egyet velük, ezért nem továbbítja a levelet kollégáinak. A budaörsi pedagógusok úgy tudják, hogy más helyeken ugyanez történt.

Emlékeztettek a nemzeti köznevelésről szóló törvény 2011-es elfogadásának körülményeire is. Eszerint a szakbizottság tárgyalásra alkalmatlan címkével küldte volna vissza Hoffmann Rózsa törvénytervezetét. Az ezt követő frakcióülésen Orbán Viktortól elhangzott, hogy

„aki a törvényt bírálja, az Hoffmannt bírálja, aki Hoffmannt bírálja, az a kormányt bírálja, aki a kormányt bírálja, engem bírál”.

Ezután Pokorni Zoltán nem szavazat, és egy mellékhelyiségben tartózkodó fideszes képviselő hiányzó voksa mellett a teljes frakció megszavazta a korábban tárgyalásra alkalmatlannak tartott törvényt.

A tanárok mindenkit arra biztatnak, aki egyetért nyílt levelük tartalmával, hogy írja alá azt.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.