Ne ijedjen meg, ha füstöt lát a Nyugatinál

Füstpróbát tartanak a 3-as metróvonal Nyugati pályaudvar állomásánál szerdán és csütörtökön – tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.

2023. január 23., 19:26

Szerző:

A közlemény szerint a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzik januárban a 3-as metróvonal középső szakaszának még felújítás alatt álló két állomásán: az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar megállónál. A füstpróbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése. 

Az első füstpróbát korábban az Arany János utcai metróállomásnál tartották. Az e heti, második füstpróba helyszíne a Nyugati pályaudvar metróállomás, ezúttal az Arany János utca és a Lehel tér állomás között lesz tapasztalható füstkiáramlás, szerdán és csütörtökön 8 és 19 óra között. 

A három hétig tartó tesztsorozat során a metró szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is – írták, hozzátéve: az égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása.

(Kiemelt képünk illusztráció. Egy korábbi füstpróba az M3-as metró Forgách utcai állomásán. Fotó: BKV)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.