George Orwell mégsem tévedett, ezer kamerával figyelnék a miskolciakat
Egy évvel ezelőtt került szóba a T. Házban az a javaslat, miszerint a belügyi szervek kérésére célszerű volna lazítani az adatkezelési szabályokon. Közbiztonsági okokra hivatkozva első lépésben felhatalmazást kértek az utcai kamerafelvételek központi tárolására és a felvételek megsemmisítési kötelezettségének meghosszabbítására. Az úgynevezett szitakötőprojekt első ütemben
a fővárosban valósul meg, egy központba gyűjtik mind a közterület-felügyeletek, mind a Budapesti Közlekedési Központ felvételeit, amelyhez a tervek szerint egy későbbi időpontban becsatolnák bizonyos intézmények – például a bankok, üzletközpontok – felvételeit is.
A hatósági kíváncsiságnak egyszerű indoka van: a rendőrségnek ne kelljen minden szolgáltatótól külön-külön kérnie a felvételeit, a központi tárhely kezelőjénél „különösen indokolt esetben” – terrorcselekmények vagy más bűncselekmények megelőzése, akár körözött személyek azonosítása céljából – közvetlenül megtekintheti a felvételeket.
Szakjogászok aggályosnak tartják a tendenciát. A közterületi kamerák telepítésére korlátlan felhatalmazást kapnak a közútkezelők, és – tételezzük fel – akár a bankbiztonsági felvételek összekapcsolásával máris magánmegfigyelések keveredhetnek a közcélúval. Ez ütközik a jelenlegi Alaptörvénnyel és az uniós adatkezelési szabályokkal is. Persze mondhatják, hogy ilyen közös adatbázisok működnek már Nagy-Britanniában, Belgiumban is, ahol számos terrorcselekmény felgöngyölítésében segítettek a felvételek, és lehetnek olyan bűncselekmények is, amelyekre később derül fény; ilyen esetekben is fel lehet használni a tárolt felvételeket. Ahhoz, hogy ezek a rendszerek a célnak megfelelően működjenek, speciális arcfelismerő szoftverekre és egy elemzőcsoport folyamatos munkájára is szükség van. De erről nálunk még nincsen szó, vagy legalábbis a törvény beterjesztői erről nem tettek említést.
2010 óta a kormány több milliárd forint pályázati pénzt biztosított a településeknek közterületi kamera-telepítési célokra. A miskolci önkormányzat is kapva kapott az alkalmon. A város közbiztonságának javítására hivatkozva sebtében hozzá is láttak a megvalósításhoz.
– Hogy a kameráknak van-e szerepük a bűnmegelőzésben, nagyon nehéz kideríteni
– állítja Szilágyi Szabolcs, a Jobbik immár második ciklusban is mandátumot szerzett önkormányzati képviselője. Az eredetileg régész végzettségű fiatalember elismeri, voltak és vannak a városban közbiztonsági problémák, de a közhiedelemmel ellentétben az Avason például jobb a helyzet, mint az országban sok más helyen. Meggyőződéssel állítja, aligha fordul elő Miskolcon, hogy valaki azért nem tör be valahová vagy rabol ki valakit, mert tudja, ott látja egy kamera. Nem vonja kétségbe, biztosan segít a nyomozóknak, ha forrónyomon indulhatnak, a mentők is mentettek már életet ilyen felvételek alapján.
Pillanatra meghökken, amikor arról kérdezem, nem zavarja-e, ha minden lépéséről felvételek készülnek az utcán. Ha valahol valakik feljegyezhetik, kivel hol találkozott, milyen üzletekben szokott bevásárolni, és netán politikai fegyverként valamikor majd ezzel próbálják lejáratni.
– A miskolci kamerák, noha korszerűek, nem alkalmasak arra, hogy a járókelőket folyamatosan tudják egyik helyről a másikra kísérni – mondja. Szerinte ez még a tudományos-fantasztikus filmek világába tartozik, akkora adatmennyiséget kellene kezelni és tárolni, amire ma aligha van kapacitás.
Mosolyogva hárít:
a győri polgármestert sem a térfigyelő kamerák buktatták le.
Szerinte a jogszabályok körülbástyázzák az ilyen adatkezelést, és aki jogkövető életet él, ahogyan ő is, annak nincs mitől tartania. Ha megkérdezi tőle a város új vezetése, ő személy szerint a kamerarendszer bővítését pártolja.
Dr. Simon Gábor ügyvéd, a szocialisták miskolci elnöke, egyben önkormányzati képviselője úgy látja, hogy a városban a közbiztonsági helyzet az egyik legrosszabb az országban. Ennek társadalmi, szociális gyökerei is vannak, és elsősorban a rendszerváltás következményei, amely után a városban rövid idő alatt mintegy negyvenezer ember került utcára.
– A Fidesz és az akkori Jobbik vetélkedett egymással, a közbiztonság javítását tűzte mind a két párt a zászlajára – meséli. – Elsőként az országban önkormányzati rendészet jött létre, s az előző polgármester Miskolcot akarta az ország legbiztonságosabb városává tenni. Ezer kamerát terveztek, de ettől messze elmaradnak a tények.
– Valójában hány kamera van a városban? – Mindenki más számot említ. Ahova telepítettek, ott táblának is kellene lennie, ami figyelmezteti a polgárokat a „megfigyelésre”. Nem tudom elképzelni, hogy itt, a városban, lenne annyi szakember, aki figyelné majd mind az ezer kamerát. Nagy-Britanniában elég fejlettek a demokratikus hagyományok, ott elhiszik a polgárok, hogy a róluk készült felvételeket csakis arra használják, amire kell, és ha nincs rájuk szükség, törlik. Kérdezzen meg tíz járókelőt az utcán, mit gondol erről minálunk.
– Kilencen biztosan kételkednének ebben…
– Szerintem ez a probléma gyökere. A szétszakított társadalomból következik. A technikai fejlődés, ha a társadalom érdekét szolgálja, az rendjén van, ha esetleg politikai célokhoz kötött, elfogadhatatlan. Nincs vagy letagadják, ha volt is felvétel arról, kik rongálták meg százszámra a három méter magasra kifüggesztett kampánytábláinkat kilométereken keresztül. Ezt tartom tűrhetetlennek és bizalomrombolónak.
– Mit gondol, az új városvezetés mit lép majd az ilyen ügyekben?
– Remélem, a képviselőtestület tájékoztatása nélkül egyetlen újabb kamera sem kerül majd a miskolci utcákra, és nem lesznek eltitkolt döntések, ahogyan korábban ez napi gyakorlat volt.
Ezt Bartha György is megerősíti. Frakciótársak. Nem sok olyan önkormányzati képviselő van az országban, aki 1994 óta, hetedik alkalommal megnyeri egyéni körzetében a választást. Ő már akkor is tagja volt a közgyűlésnek, amikor a kamera-program először szóba került.
– Amikor elkezdődött a program, akkor minden képviselő leadhatott egy listát, hogy a saját körzetében hol tartaná indokoltnak a kamerák telepítését. Nem tudom, hogy az akkori kormánypárti képviselőknek milyen lehetőségeik voltak, nekem tíz kamerahely jutott. Akkoriban Diósgyőr egyik részén kaptam mandátumot, volt benne lakótelep és jól szituált kertvárosi környék is.
– Senkinek nem okoztak gondot a „kíváncsi szemek”?
– Voltak, akik örültek, másoknak fenntartásaik voltak. Sokan fel sem fogták, bele sem gondoltak abba, mivel járhat ez a fokozott figyelem. Mindent összevetve most olyan két-háromszáz kamera üzemel, ami messze van még az ezertől. A folytatás a kábelfektetés függvénye, de nagyon tartok attól, ahogyan növekszenek a számok, úgy csúszhatnak ki a felvételek a helyi ellenőrzés alól.
Szilágyi Szabolcs is, Bartha György is szóvá tette, milyen nagy felháborodást keltett a városban, amikor a Kriza Ákos vezette önkormányzat úgy döntött, hogy a kamerarendszert működtető városi rendészet rendelkezésére bocsátja a miskolci ifjúsági házat, hadd rendezzék be ott a megfigyelőközpontot. A szomszédos egykori úttörők háza már korábban a rendészeké lett, praktikus megoldásnak tűnt a két épület összekapcsolása. Az „ifiház” Miskolc egyik kultikus szórakozóhelye volt, rendre itt koncertezett az Illés Emlékzenekar is. Évente negyvenezer látogató fordult meg benne, ötven éve adott otthont a mozgásművészeti központnak is. Sokáig kék szalagokat tűztek a tiltakozók a kerítésre, de persze nem változott meg a döntés.
– Lettek volna a városban üres irodaházak, még talán olyan iskola is, amelynek az elhagyott tornaterme megfelelő teret biztosított volna a monitoroknak – véli Szilágyi, de az önkormányzattal nem lehetett vitába bocsátkozni. Miskolcon még a képviselők sem nagyon láthattak bele Kriza polgármester döntéseinek indokaiba.
Kovács László, az önkormányzati rendészet vezetője készségesen fogad. Amikor szóba hozom, hogy miért foglalták el az ifiházat, széttárja a karját, higgyem el, az önkormányzat döntötte el, hogy ez lesz a legkézenfekvőbb helyszín. Keresgéltek más megoldást is, de a város végül ehhez az épülethez ragaszkodott.
Úgy gondolja, nincsenek titkaik, nyugodtan nézzünk széjjel a „nagyteremben”, a műveleti központban, ahol éjjel-nappal 24 hatalmas képernyőn egyenként 30-30 kamera képein követhetik nyomon a város életét. Százhetvenegy térfigyelő és több mint 130 villamosmegálló képe fut be hozzájuk. A megállókban az információs tábla mellett három kisebb kamerát helyeztek el.
– Mi ezeknek a felvételeknek a sorsa?
– Ismereteim szerint a központi tárhely még nem fogadóképes, a miskolci felvételeket kizárólag mi őrizzük, és a harmincnapos határidő után letöröljük.
Ez alól egyetlen kivétel van, ha mondjuk a 29. napon szól valamelyik hatóság, hogy szüksége volna azokra az éppen törlésre érett felvételekre. Mi kiadjuk nekik, hogy azután a képeket ők hogyan kezelik, nem tudom.
Témát vált:
– Egy munkacsoport dönt arról, hová és mikor kerülhetnek újabb kamerák. 2005-ben a rendőrség szerelte fel a Szécsényi utcán az első kamerákat, a második lépcső, a nagyobb terek ellenőrzése 2008-ban készült el. 2017-ben kerültek a helyükre a jelenlegi utolsó kamerák. Később, 2018 végén kaptuk meg azt az egységes szoftvert, amely minden kamerát képes kezelni.
Mutatja, elkészült már a teljes kamerarendszer tervezett térképe, amely gyakorlatilag a jövő év végére az egész várost láthatóvá teszi. Úgy fogalmaz: „Azt fogják látni és figyelni, ami a város érdeke.” Gyakorlati bemutatót is tart, hogyan lehet mozgatni a kamerákat, közelíteni, távolítani a képet. Akár a járművek rendszáma is leolvasható.
– Követni tudnák ezt a kocsit vagy valamelyik járókelőt?
– Ahhoz nincs megfelelő szoftverünk, sem személyzetünk. Összesen tizenhat munkaállomásunk van, de váltásonként csak hat-hét embert tudunk beültetni. Ha nő a kamerák száma, ehhez majd alkalmazkodnunk kell.
– Az utca embere aligha tudja, hogy ráutaló magatartásával – kiment a kamerák látókörébe – akaratlanul is beleegyezését adja a felvételekhez, de ahhoz is joga lenne, hogy ezekbe a felvételekbe betekinthessen. Volt már ilyenre példa?
– Nem tudok róla. A kamerák helyszínei nyilvánosak, a mi rendszerünk – tudtommal – alkalmatlan az arcfelismerésre. A munkatársaink láthatják az utcán mozgó személyeket, de Miskolcon tudatosan nem választhatnak ki senkit a járókelők közül. Erre a szavamat tudom adni. Hogy tíz év múlva mi lesz? Ne engem kérdezzen.
Kérdezem Veres Pált, Miskolc frissen megválasztott polgármesterét. Még meg sem melegedett a székében, máris protokolláris feladatok özöne zúdult a nyakába. Amíg minket fogad, a szomszédos szobában a munkatársai még az átadás-átvétel irataiban próbálnak eligazodni.
– Hová vezet, ha mind az ezer kamera a helyére kerül?
– Ha túl leszünk az átadás-átvételen, majd teljesebb képpel rendelkezem magam is ebben a kérdésben. Városvezetőként azt el tudom fogadni, hogy a bűnmegelőzésben, a gyors reagálásban fontos szerepe lehet egy ilyen átfogó, kiépített rendszernek. Miskolc hatalmas területen fekszik, egyik irányba 15, a másikba 30 kilométernyire van a város határa.
Csak hagyományos rendőri erőkkel nem lehet kézben tartani a közbiztonságot.
Még meg kell ismernem a részleteket ahhoz, hogy állást tudjak foglalni, de úgy gondolom, hogy az adatvédelmi jogszabályok elég biztonságot nyújtanak a visszaélések megelőzésére, nem adnak lehetőséget senkinek arra, hogy megpróbálja rossz célokra használni a felvételeket.
– Magánemberként nincsenek aggályai az egyre szaporodó adatgyűjtési igényekkel szemben?
– De. Magánemberként jócskán vannak. A személyes adataink, a magánéletünk védelme mindennél előbbre való, ám az informatika fejlődése beláthatatlan, ma még nem tudhatjuk, milyen visszaélésekre adhat alkalmat.
A polgármester szavai nyomán azt már csak magamban teszem hozzá, kétélű fegyver van a kezünkben.
