Milliókért reptetik a kormányt

Tiltakoznak a szocialisták, mert a kormány, miközben olcsóbb államot ígér Orbán Viktor és delegációja számára, 12 millió forintért bérelt repülőgépet. A Fidesz annak idején ugyanezért ostorozta a Gyurcsány-kabinetet. Az első ilyen botrány Orbán korábbi kormányzása idején tört ki: akkor 32 millióba került, hogy a kormányfő átvehesse díszdoktori címét Bostonban.

2010. szeptember 15., 19:23

Bérelt repülővel 12 millióért utazott Bakuba Orbán Viktor – közölte a 168ora.hu-val az MSZP. Közleményük úgy fogalmaz: „bár korábban nem múlt el hét a nélkül, hogy ne kritizálták volna bármilyen ügyben a korábbi kormányt, most láthatjuk, hogy bort isznak, vizet prédikálnak. Drága bútorokat vesznek, autókat bérelnek, semmi se drága, ha nekik van szükségük rá, és most már bérelt repülővel is utaznak, miközben mindenhol azt nyilatkozgatják, hogy olcsóbb államot akarnak megvalósítani. Újabb hazugságmorzsa a Fidesz-KDNP kabátján.” – áll a szocialisták közleményében.

Még az első Orbán kormány idején nagy port kavart, hogy a kormányfő 32 millió forintért repülőt bérelt, és egy napra Bostonba utazott egy díszdoktori cím átvételére. Választási veresége után a Fidesz rendre támadta a Gyurcsány-kormányt, ha szerinte valami hasonlót tapasztalt. Három évvel ezelőtt csaknem öt és fél millió forintba került az a Malévtól bérelt különgép, amellyel a miniszterelnök és csapata Zágrábba utazott a horvát-magyar kormányülésre. A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a Gyurcsány-delegáció portugáliai repülőútja kilencmillió forintba került. A kormányfői repülés slágertémává vált. Később arról is írtak a lapok, hogy a szocialista kormányfő fapados repülővel ment nyaralni családjával Németországba.

A Miniszterelnökség a mostani szocialista tiltakozásra úgy reagált, hogy a magyar kormánydelegáció bakui utazásának módja indokolt és költségkímélő volt. Orbán hétfő délután a parlamentben napirend előtti beszédet mondott, majd a finn miniszterelnökkel tárgyalt, és este még az illetékes parlamenti bizottságot - így MSZP-s politikusokat is - tájékoztatta a csütörtöki uniós csúcson képviselendő magyar álláspontról.

A kormány szerint azért kellett repülőgépet bérelni, mert a delegáció semmilyen más módon nem tudott volna részt venni a keddi bakui csúcstalálkozón.

- Orbán Viktort a gépen Varga Mihály államtitkáron, Szijjártó Péter szóvivőn és Gottfried Péter külgazdasági főtanácsadón kívül nyolc magyar újságíró is elkísérte. A lehető legkisebb, 14 fős gép bérlése kevesebb mint 13 millió forintba került, ami a bekért ajánlatok közül a legolcsóbb volt - áll a közleményben.