Miért beteg az MSZP?

Pár hónapja írta egyik cikkében: az MSZP-nek végképp befellegzett, ha a pártban egyszer az „új erős emberek” veszik át a hatalmat. Akik nem a tehetségük és teljesítményük révén izmosodtak meg. Múlt héten a „Húszéves az MSZP”-konferencián pedig ön is egyetértett azzal: a szocialistáknak meg kell szabadulniuk azoktól, akik miatt az egész pártra ráég a korrupció bélyege. Én a korábbi megjegyzése és a mostani észrevétel között párhuzamot vontam.

– Nem tévedett.

De gondolja, hogy az MSZP képes lenne efféle szembenézésre és morális önmegtisztításra?

– Mindenképpen meg kell tennie. Hosszú évek óta csak gyűlnek ezek a terhek az MSZP-ben, örökké mégsem hurcolhatják magukkal. Amikor 1998-ban a párt elveszítette a választásokat, úgy véltem: nem elsősorban a Bokros-csomag és a kényszerintézkedések vezettek a kudarchoz, sokkal inkább a morális problémák. Márpedig ha egy baloldali párt megszorításokra kényszerül, különösen ügyelnie kell erkölcsi feddhetetlenségére, „tisztakezűségére”. Igaz ez a mai helyzetre is.

Visszatérve: és kik azok az „új erős emberek”?

– Már tíz éve is látszottak a pártban zajló fiatalítás veszélyei: az MSZP „megújítása” ugyanis nem friss gondolatok és vonzó arculat kialakításával indult, hanem új érdek- és karriercsoportok akcióival. Az ilyen „fiatalítás” nemhogy megújította volna a szocialista pártot, de egyenesen bezárta önpusztító működésmódjába.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Gál Zoltán szocialista politikus is a Népszabadságban. Tudniillik azt: a fiatalabb generáció tökélyre fejlesztette a hatalmi fortélyokat, miközben „egy értelmes mondatot sem mondanak a tartalmi politikáról”.

– Föl is húztam magam Gál Zoltán nyilatkozatán.

Miért? Végtére ön is ezt állítja.

– Épp ezért bosszankodtam. Az általa említett folyamatokra régóta figyelmeztettem cikkeimben, mégsem tett a párt semmit. Ráadásul a fiatalok nyomulása összekapcsolódott egy másik negatív jelenséggel, a „diffúz oligarchizálódással”. Nevezetesen: „rejtélyes” üzleti érdekcsoportok alulról – helyi pártszervezetek birtokbavételével – az MSZP megszállásába kezdtek. Hiller István és Gyurcsány Ferenc „párosának” idején volt némi törekvés arra, hogy a kiskirályokat visszaszorítsák, a párt feudális jellegét átalakítsák. De aztán Szili Katalin kikényszerített jelölése az államfői tisztségre azt mutatta:
a helyi nagyságok fütyülnek a politikai realitásokra, majd ők megmutatják, ki az erősebb. A sikertelen köztársaságielnök-választást követően – és ezt el szokták felejteni – Gyurcsány kemény beszédet tartott az akkori kongresszuson. Azt mondta, tarthatatlan ez a fajta működésmódja az MSZP-nek. Vártam is, hogy változás indul. Nem történt meg. Talán az elszántság hiányzott, talán a kormányzás mellett erre már nem maradt energia.

Ez nem ördögi kör? Aki változást akar, kiterítik, aki pedig elfogadja az „oligarchiaműködést”, az voltaképpen a párt szétveréséhez asszisztál?

– Kár, hogy ezt a kérdést az MSZP sosem teszi föl önmagának. A párt foglya lett az érdekcsoportok alkuinak. Pedig a kompromisszum eredetileg a baloldal különböző nézetű platformjai között jött létre. De idővel az MSZP „területi lobbik” érdekszövetségévé vált. S az oligarchizálódás a pártban mára olyannyira „krónikus betegség” lett, hogy ebben a stádiumában már kezelni is nehéz.

Ennek „heveny tünete” a fővárosi MSZP – a Burány Sándor–Hagyó Miklós–Steiner Pál-hármas vezetésében – önálló hatalmi pártközponttá válása, illetve az ezzel szemben fellépő szocialisták csatája?

– Átláthatatlanok számomra a párton belüli érdek- és hatalmi viszonyok, ezért nem tudom megmondani: az MSZP mélyre süllyesztésében ki a bűnös, és ki az ártatlan, ki a morálisan tiszta, és ki az erkölcsi métely. Ugyanakkor épp a belső káoszból adódik, hogy az MSZP-ben mindenkire rávetül egyesek tisztességtelenségének árnyéka. Azokra is, akik feddhetetlenek, s joggal háborodnak fel a korrupciógyanús ügyeken.

Én azt látom: a párt vezetése – közeledvén a választásokhoz – semmilyen belső erőcsoportosulással nem akar konfrontálódni, és a „most mindenkire szükség van” elvén inkább próbálják szőnyeg alá söpörni, mondjuk, a fővárosi pártügyeket, mint tisztázni azokat.

– A botrányok és a viszályok tovább rontják az MSZP helyzetét. De a hiteles politikusoknak el kell válniuk a lejáratódottaktól. Az a normális, hogy ha valaki politikai ambíciót érez magában, nyíltan előáll, világossá teszi a nézeteit és a céljait. Gyurcsány Ferenc annak idején megtette. Ilyen „jelentkező” most nincs. Olyanok persze mindig akadnak, akik belülről bírálják a párt irányát. Csakhogy egy politikus nem rekedhet meg az értelmiségi kritika szintjén, neki azt is pontosan el kell mondania, mit és hogyan csinálna másként. Különben a politikai vita az átláthatatlan hatalmi harcok terepén marad.

Ön arról is beszélt a múlt heti konferencián: az MSZP állandóan kérdésessé teszi saját létének ideológiai alapjait. De nem csak a baloldali véleményformálókat érdekli az MSZP ideológiája? Arra gondolok: miért izgatná a párt oligarcháit, milyen identitása van vagy lesz az MSZP-nek?

– Ez bizony nehéz kérdés egy gyűjtőpártban. Az, hogy az MSZP platformok szövetségeként alakult, eleve magában hordozta a problémát: ideológiai önazonosságának letisztulása nehéz és konfliktusos folyamat lesz. Nem is zárult le. Gyurcsány Ferenc ugyan megpróbálta átformálni, politikai koncepciójához igazítani a párt gondolkodását, de a válságos helyzetben inkább fölerősödtek a nézetkülönbségek az MSZP-ben.

És vajon most egyetértésre lehet jutniuk egy közös politikai irányról?

– Nincs más választás. A Fidesz – vélhetően – győzni fog 2010-ben, és az MSZP annyi hibát követett el, hogy meg is érdemli a vereséget. Viszont a baloldali tábor ezt nem érdemli meg. Márpedig az MSZP a baloldal jövője iránt tartozik felelősséggel. A szocialisták igazi felelőssége most abban van, hogy megakadályozzák egy hegemón pártrendszer kialakulását, és megőrizzék az MSZP váltópártjellegét. Ha erre nem képesek, könnyen eltűnhetnek a történelem süllyesztőjében. De azért „szorult helyzetben” az MSZP mindig hajlandó volt komolyan venni valóságos problémáit. A legnehezebb a párt hitelességi válságán túljutni. Ehhez a sikeres válságkezelő kormányzás aligha elegendő.

Mindezeket, illetve az MSZP közelmúltját tekintve, a „megoldás” mindig egy némileg kívülről érkező miniszterelnök-jelölt volt. Akár Medgyessy Péter, akár Gyurcsány Ferenc. Legutóbb pedig Bajnai Gordon, aki viszont nem akarja vállalni a jelöltséget 2010-re.

– Valóban segíthet egy új miniszterelnök-jelölt egy új politizálási stílussal. Olyan személynek kell lennie, akit a baloldal hitelesnek tekint, aki ki tudja rángatni a pártot és támogatóit a depreszszióból. Én egyelőre nem látok ilyen embert. Amikor Gyurcsány Ferenc fellépett, róla elhitték, hogy lendületet tud adni az MSZP-nek, és felveszi a harcot a Fidesszel. A baloldali szavazók ma nem elszántságot látnak a szocialista pártban, hanem örökös defenzívát, védekezést a Fidesz elborzasztó színvonalú politizálásával szemben. A miniszterelnök-jelölt személye döntő, de van egy másik, szintén fontos kérdés: egyáltalán nem mindegy, kik fogják képviselni az MSZP-t a következő parlamenti ciklusban. Ha a listaállításokkal egyszerűen a status quo megerősítése zajlik, az nemcsak lefékezi a változás lehetőségét, de az átláthatatlan érdekviszonyok fenntartásával a biztos vég felé sodorhatja a szocialista pártot.