Néhány órán át nem működik majd a BKK alkalmazása.
Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
TikTok-videók szerint hatalmas tömegben jelentek meg az árvaszúnyogok Siófokon, bár nem csípnek, a vibráló rovarinvázió alaposan megkeserítheti a nyaralók életét.
Június 16. és 22. között fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország közútjain, az akció kiemelt célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése.
Bár a Balaton felé tartó sávokon nem kezdődnek új felújítások, így is lesznek sávlezárások, forgalomterelések és trükkös kerülőutak, főleg Érdnél.
2011. május 29., 20:43
Mesterházy Attila szerint az MSZP-nek először alapkérdéseket kell tisztáznia, és utána kell megtartania a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett pártszavazást. A pártelnök ezzel indokolja azt, hogy miért lesz előbb a kongresszus és utána a pártszavazás.
2011. május 29., 19:20
Kiderült, hogy Magyarország is kaphatott abból a spanyolországi uborkából, amely a gyanú szerint a németországi, hasmenéses betegség kórokozóját hordozza. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) szakemberei fokozottan ellenőrzik a spanyol eredetű zöldség szállítmányokat és a kifogásolható termékeket kivonja a forgalomból, illetve megsemmisíti azokat. Az élelmiszer-biztonsági hatóságok még vizsgálják, hogy mikor és milyen mennyiségben érkezhetett a szállítmány.
2011. május 29., 16:21
Tarlóst nem győzték meg a Zöld Pardon bezárásáról
2011. május 29., 15:29
Kormányzati forrásokra hivatkozva a Családháló.hu nevű internetes oldal azt írja, hogy egy törvénytervezet szerint jövő januártól a gyerek életkorától is függhetne a családi pótlék összege, és a gyerek hároméves koráig kötelező lenne az anya részmunkaidős foglalkoztatása, ha ezt kéri. A KDNP-hez közel álló Barankovics Akadémia Alapítvány által működtetett honlap azt is írja, hogy a készülő sarkalatos törvénytervezetben a "terhes" szót minden esetben "várandósra" cserélik, a honlap szerint ezzel deklarálva, hogy a gyermekvállalás ne teher, hanem öröm legyen.
2011. május 29., 14:02
Ma 18.00-kor a Deák téren, a templom mellett demonstrációt tartanak baloldali civilek a demokrácia mellett, hasonlóan a spanyol fiatalokhoz.
2011. május 29., 13:49
Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök - jelentette az MTI a Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. "Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!" - írta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálhírének bejelentése után egy órával Orbán Viktor miniszterelnök.
2011. május 29., 13:00
A magyar politikát sajátos módon eluralta a névmágia. Önmagában nem baj, ha a közélet szereplői különös jelentőséget tulajdonítanak bizonyos kifejezéseknek. A politika legalább annyira a lélek dolga, mint a vaskos tényeké. Tartalmilag – legalábbis részben – emocionális és spirituális, így nem véletlen, hogy a politika használta nyelv sokszor szimbolikus, érzelmekre hatni akaró, sokat sejtető és nem egy esetben önmagán túlmutató. Az azonban több mint figyelemre méltó, ahogyan a Fidesz szeretné kiaknázni a névmágiában rejlő politikai lehetőségeket.
2011. május 29., 12:08
Izgalmas, és talán precedensértékű történések színhelye lett Győr. A helyi fideszes városvezetés a sarkára állt, és a helyi színház - valószínűsíthetően neki beígért - trónjáról.
2011. május 29., 11:01
A kormány számított arra, hogy lesz népszerűségvesztés, hiszen egy szétzilált Magyarországot kell olyan állapotba hoznia a ciklus végére, hogy erős gazdasága és erős társadalma legyen, versenyképes országgá váljon - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban. Megjegyezte: még így is háromszor akkora a Fidesz népszerűsége, mint a szocialistáké.
2011. május 29., 10:19
A kamara támogatja az orvosok tömeges felmondását - A Magyar Orvosi Kamara határozottan támogat minden nyomásgyakorló akciót az orvosok érdekében, így például a tömeges felmondást vagy az önkéntes túlmunka megtagadását - tudatta a köztestület közleményben.
2011. május 29., 07:41
A kormány azt tervezi, hogy a megfordítanák a bizonyítási kényszert a külföldi rendszámmal autózók esetében, így az autósnak kellene bizonyítania, hogy jogosan használ külföldi rendszámot. Szakértők szerint az ötlet jó, viszont igazságtalan, ha a "szlovák rendszámot" magyarra cserélők ezúttal is jobban járnak. Ha ugyanis időben visszalépnek, a fizetendő adó felét kellene csak kifizetniük.
2011. május 29., 06:44
Gyurcsány Ferenc nyert a választmányon, de ki is kapott - MSZP: Kibeszélő kongresszust tartanak Mesterházy kezdeményezésére a pártszavazás előtt
2011. május 29., 05:36
Vasárnap keleten csapadékos, másutt változóan felhős időre ébredhetünk. Mérsékelt vagy gyenge lesz az északnyugati szél. Friss hajnalra készülhetünk, a hőmérő higanyszála 8 és 15 °C közé süllyed.
2011. május 28., 21:04
Előbb összevitatkoztak, majd a szópárbajt ütések és rugások követték. A három fiatalkorúnak garázdaság miatt kell felelnie.
2011. május 28., 19:18
Kilopták a szigetelésből a kecskeméti Mercedes-gyár építési területén a rézből készült elektromos kábeleket.
2011. május 28., 18:30
Drámaiak a pedagógusok jelenlegi élet- és munkakörülményei, halaszthatatlan és hathatós intézkedésekre van szükség a Magyar Pedagógiai Társaság szerint, amely a partnerség kultúrájára emlékezteti az oktatáspolitikai döntéshozókat.
2011. május 28., 17:47
A jövő hét elején jelentik be a kormány és a bankok közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások eredményeit, a sajtótájékoztatón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is. A törlesztési árfolyam rögzítése 180 forinton könnyebbséget hozhat a bajba jutott hiteleseknek, azonban érdemes vele óvatosan bánni.
2011. május 28., 17:30
Gyurcsány Ferenc szerint nagy siker, hogy az MSZP választmánya szombaton úgy döntött: csak a Demokratikus Koalíció platform kérdéseiről tartanak pártszavazást. A volt miniszterelnök a szombaton - platform ülésének szünetében - megerősítette: nem kíván az MSZP elnöke lenni, hanem meg akarja újítani a pártot.