Elhunyt Mádl Ferenc
Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök - jelentette az MTI a Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. "Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében!" - írta Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálhírének bejelentése után egy órával Orbán Viktor miniszterelnök.
Mádl Ferenc 1931-ben született Bándon. Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója. 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődés- és közoktatásügyi miniszter. 2000 és 2005 között a Magyar Köztársaság elnöke.
Bors: otthon lett rosszul Mádl Ferenc
Vasárnap nem sokkal 13 óra után elhunyt Mádl Ferenc, a rendszerváltás utáni Magyarország második köztársasági elnöke. 2000. augusztus 4-én lépett hivatalba, és 2005. augusztus 5-én adta át a posztot Sólyom Lászlónak. Köves Judit, a Köztársasági Elnöki Hivatal Parlamenti Ügyek Osztályának vezetője lapunknak elmondta: a Sándor-palota zászlóját félárbocra engedték, és felhúzták a fekete lobogót is. A halál okát az elnöki hivatal munkatársa nem árulta el, várhatóan később adnak bővebb felvilágosítást.
A
Bors úgy tudja, hogy Mádl Ferenc II. kerületi, rózsadombi otthonában lett rosszul vasárnap délelőtt. A mentők 11 óra körül értek ki hozzá, és sokáig küzdöttek, hogy stabilizálják az állapotát. Ez sikerült is, úgy tűnt, hogy jobban van, ezért elindultak vele a kórházba, felesége, Dalma asszony pedig autóval kísérte őket. A volt államfő végül a kórházba szállítás közben hunyt el.