Így működik a Fidesz névadó kommandó

A hangzatos elnevezések politikai piacán kezdetben a Fidesz a Széchenyi Tervvel „robbantott”, noha nem tett más, mint az akkori ágazati (és ilyen módon széttagolt) fejlesztési forrásokat együvé terelte, és ezt a pályázati rendszert elkeresztelte. A húzás a maga módján zseniális volt. Egyszeriben mindenki megismerte a Széchenyi Terv kifejezést, ami a korábbi pályázati rendszerről a legnagyobb jóindulattal sem volt elmondható. Marketing szempontból ez kifogástalan teljesítmény. Ha hozzátesszük, hogy csupán az addigi pályázati rendszer kirakata változott meg a névadással, pótlólagos források nem kerültek bele, a pénzügyi kerete a mából visszanézve szerény nagyságrendű volt, akkor érzékelhető igazán: mekkora jelentősége lehet a névmágiának.

Újnak adtak el valamit, ami valójában alig tartalmazott addig nem ismert elemet. Szó szerint csak a csomagolás változott, de közvéleményben mégis úgy él a mai napig a Széchenyi Terv, mint valami merőben új dolog.

Az már csak lazábban tartozik a fentiekhez, hogy a pályázati rendszer nyertesei valahogy rendre a „haverok, buli, Fanta” körből kerültek ki, de ezt már jótékony homály fedi, mint annyi minden mást, ami itt az elmúlt húsz évben történt.

Nem kellett sokat várni 2010-ben, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ez az a nemzeti fejlesztési terv, amelyet egy-egy költségvetési ciklusra valamennyi uniós tagállamnak készítenie kell) átnevezzék Új Széchenyi Tervre. Nem csak arról van szó, hogy így hangzatosabb (noha ez a politikai marketing szempontjából döntő), hanem arról is, hogy az átnevezéssel valamiféle folyamatosság látszatát lehet kelteni a két Széchenyi Terv között. Noha a hasonlóság legfeljebb annyi, hogy mindkettő fejlesztési pályázatokat magában foglaló, de míg az elsőben egyáltalán nem voltak uniós pénzek, az utóbbiban döntően igen.

Lehetnek kétségeink, hogy egy ország 2007-ben indult és 2013-ban záruló uniós fejlesztési tervét szerencsés dolog-e 2010-ben újrakeresztelni, de itt a racionalitás szempontjait messze felülírták a Fidesz generálta érzelmi tényezők.

A névadásos fejlesztési tervek, programoknak létjogosultsága aligha kétségbe vonható. A kormány 2002 februárjában fogadta el a Vásárhelyi-tervet, amely a Tisza-völgy árvízi biztonságának megerősítéséről szólt. Keresve sem lehetett volna a programnak jobb nevet találni, mint annak a Vásárhelyit Pálét, aki a reformkorban vízmérnökként döntő érdemeket szerzett a Tisza újraszabályozásában.

Ami a Széchenyi Tervvel elkezdődött, majd reinkarnálódott az Új Széchenyi Tervben (kettő között a Vásárhelyi-terv), az észvesztő iramú lett az elmúlt hónapokban. Egymás után ismerkedhettünk meg olyan új fogalmakkal, mint a Széll Kálmán-terv, a Korányi Terv, a Semmelweis Terv és Szent István Terv. A hangzatosnak szánt elnevezések sokasága ebben a mennyiségben már nehezen követhető. Nem véletlen, hogy beállt valamilyen zavar, ami egyszerre nyelvi, történelmi és a politikai marketinget érintő.

Nyilvánvalóan a Széll Kálmán Terv lényegét nem érinti az a kérdés, ki volt Széll Kálmán, de zavaró, ha erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. (Vessük össze ezt a helyzetet Széchenyi esetével.) Ha Széll Kálmán történelmi szerepe ismeretlen, akkor a róla elnevezett terv beazonosítása is nehezebbé válik. A Semmelweis Terv kapcsán ez a kifogás egészen biztosan nem indokolt, de talán az sem, hogy program vitairata olyan hangzatos címet kapjon, amilyet ez: „Újraélesztett egészségügy, Gyógyuló Magyarország – Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére”.

Itt egy fontos ponthoz érkezünk. Az ágazatot érintő tervről hangzatossága ellenére egy dolgot biztosan lehet tudni: nincs rá pénz. Így ez a terv annyit sem ér, amit az a papír, amire kinyomtatták. A magyar egészségügy elmúlt egy kormányzati éve összefoglalható volna röviden így is: szavak, tettek nélkül. A politikai marketinget rövidtávon erre is lehet használni. Az érdemi cselekvések elfedésére – ez történik most –, de az ilyen megoldások előbb-utóbb magukat leplezik le.

A Korányi Terv kapcsán gondot okoz, hogy ebből kettő is létezik, és ezeknek semmi közük egymáshoz. Az újabb és közismertebb a fővárosi kórházak összevonásáról és állami kézbeadásáról szól. A régebbi az egyik uniós operatív programon belül (KEOP) települési rendezvények, programok támogatása mellett árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési tervek készítését foglalja magában.

Böjte Csaba ferences szerzetes megalkotta és elindította Szent István Terv mások mellett közösségfejlesztést, település- és térségfejlesztést, felnőttképzést és környezetvédelmet magában foglaló programot. Az elmúlt évek névadási gyakorlata látszik visszaköszönni a Böjte atya eljárásában, amelyet a kormány annyira felkarolni látszik, hogy közmunkaprogram indítását fontolgatja a Szent István Terv kapcsán. (A névadáskor szerénytelenség vádja sem érheti az alapító atyát.)

Talán nem járok nagyon messze a valóságtól, ha azt gondolom, hogy az elkövetkezendő években megismerkedünk még olyan tervekkel, amelyek – csak találomra – Teller Ede, Neumann János, Galamb József, Kandó Kálmán nevét viselik. Ehhez csak az kell, hogy az atomenergiát, a számítástechnikát, az autógyártást vagy a vasút villamosítást érintő fejlesztési elképzelések szülessenek. Keresztapákkal – itt most a kifejezés eredetei értelmében – úgy tűnik, tele az ország.