Egy ismeretlen fickó agyonverte Mesterházyt az előválasztáson, Dobrev Klárára fogta

Az eddig politikában ismeretlen Csonka Balázsra kétszer annyian szavaztak, mint a szocialista politikusra.

2021. szeptember 30., 12:19

Szerző:

Mesterházy Attila azzal magyarázza, hogy Veszprém 1-es számú választókerületében elvesztette az előválasztást a politikai színtéren eddig teljesen ismeretlen ellenfelével szemben, hogy szerinte a Demokratikus Koalíció „húzónevet” csinált Dobrev Klárából és ezért sokan a pártlogó miatt szavaztak Csonka Balázsra, írja a 24.hu.

A Magyar Szocialista Párt egykori elnöke elmondása szerint „hat vagy pontosabban öt plusz egy logóval kellett szembemennünk”, így különösen nehezített pályán folyt számára a verseny. A DK jelöltjére, Csonka Balázsra kétszer annyian a körzetben szavaztak mint a szocialista politikusra.

„Sokan úgy jöttek oda szavazni, hogy Klára, Klára Klára!” – fogalmazott Mesterházy. Hozzátette: szerinte a jelölti vita őt segítette volna, de az elmaradt, mert egyik időpont sem volt jó Csonka Balázsnak.

(Kiemelt kép: Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka felszólal a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 1-jén. Fotó: MTI / Balogh Zoltán)