Tizenkilenc új mentőautó érkezett az OMSZ-flottába

Újabb tizenkilenc mentőautó állt szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A járműveket a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára adta át szerdán Budapesten.

2023. június 21., 11:37

Szerző:

Takács Péter elmondta: a szolgálatba helyezett új autókkal öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora. Az államtitkár felidézte, 2010 óta több mint ezer mentőautót cseréltek le, ezen belül 2017 óta pedig több mint hétszázat. A kabinet hat éve döntött arról, hogy öt év alá csökkenti a mentőautók átlagéletkorát – emlékeztetett.

Az államtitkár közölte, hogy a 2010 előtti kormányok az OMSZ-t is elhanyagolták, a szervezet nagyon elöregedett gépjárműparkkal rendelkezett.

Takács Péter az idén 75 éves mentőszolgálatról szólva kijelentette: a szervezet országos hatáskörrel, magas szakmai színvonalon, példaértékű módon látja el a mentésszervezést. Az emberek bíznak az OMSZ-ben, a szolgálat személyi állománya kiváló, és szintén kiválóan megbirkózott a szervezet az új ügyeleti rendszer koordinálásával – mondta.  Az államtitkár szólt arról is, hogy az alapellátási ügyelet szervezésére létrejött a 1830-as hívószám, ha pedig „nagy baj van”, továbbra is a 112-es hívószámot kell tárcsázni. Szeptembertől januárig a jelenlegi ötön felül a többi vármegye is be fog lépni az új ügyeleti rendszerbe – tette hozzá.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy a 19 új mentőautó szolgálatba állítása a 33 járműből álló beszerzés második ütemét jelenti.

Az új autók szerdától már állomáshelyükön, tizenkilenc településen – köztük Ózdon, Miskolcon, és Kapuváron – állnak szolgálatba.

A főigazgató a támogatást megköszönve kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a mentőszolgálat technikai és szakmai fejlesztésének folytatása mellett. Csató Gábor beszámolt arról is, hogy a közeljövőben elkészül tizennégy mentőállomás energetikai korszerűsítése mintegy 3,5 milliárd forintos forrásból.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a 33 új mentőautóból álló beszerzést mintegy 1,5 milliárd forintos kormányzati támogatással valósítja meg a szervezet.

(Kiemelt kép: új mentőautók átadásukon az Országos Mentőszolgálat XIII. kerületi Róbert Károly körúti központjában 2023. június 21-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)