Menekítik az embereket Szigetmonostoron

Vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat Szigetmonostoron – erősítette meg az MTI információját a település helyettes védelmi vezetője vasárnap délben.

2013. június 9., 15:31

Bergmann Gábor annyit mondott, hogy nagy erőkkel megkezdték az érintett házak kiürítését a már korábban elkészített terveknek megfelelően.

Spitz Alexandrának, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint betört a Duna vize a csaknem 2300 lakosú község egy részére, ezért van szükség a gyors intézkedésre, amelyben a katasztrófavédelem munkatársai is részt vesznek.

Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy a Szigetmonostorhoz tartozó Horányban élőknek kell elhagyniuk üdülőjüket, illetve a házukat, mert a Szentendre felőli részen egy magas partot átlépett a Duna, utat törve a lakott terület felé.

Egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan hány embernek kell elhagynia az otthonát, mert a regisztrációs pontoknál jelenleg is ellenőrzik a létszámot. A házukat elhagyni kényszerülők zöme rokonokhoz megy, többeket a helyi iskola fogadja be.

A Duna Horánnyal átellenes oldalán, a dunakeszi Rév utcánál egyelőre semmit nem tapasztalnak a folyó nyugati partján történtekből – mondta az MTI érdeklődésére Bíró Attila, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke.

Tájékoztatása szerint ezen a szakaszon már 50 méterenként van figyelőszolgálat, a szakemberek „urai a helyzetnek” – fogalmazott.

A Duna mentén lévő, magaslatra épült Duna sor házait egyelőre nem kell elhagyniuk a lakóknak – tette hozzá Bíró Attila, akinek a közlése szerint Dunakeszinél az esti órákban 810 centiméteres vízállásnál várják a tetőzést.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.