Megtörni az Orbán-rezsimet
Juhász Péter visszalépését követően kétharmados többséggel újra elnökké választotta az Együtt Szigetvári Viktort. A politikus úgy látja: a Fidesz „kemény drogot” ad a népnek, és az Orbán-rezsim uralmát egy ponton túl már csak illegális eszközökkel lehet megtörni.
– A zártkörű küldöttgyűlésen pár mondatot hallottunk az egyik felszólalótól arról, hogy a pártnak fel kell állnia és végre építkeznie. Összejön egyszer ez?
– Van esélyünk rá, ha már túléltük a tavalyi évet. Az ott ülők nem papírmasé emberek, megjelent a kétszázból úgy 175 küldött, a 106 választókerületből nyolcvanban alakult alapszervezetünk, ám szinte csak kampánygépezetként működtünk. És közben hibáztunk is: rossz választási együttműködésbe mentünk bele, de adódtak problémák az önkormányzati kampányban is.
– Új irányt vesz az Együtt?
– Új lendületet, mert a potenciális támogatottságunk nagyobb, mint a jelenlegi számok mutatják.
– Hogyhogy?
– Sokan vannak, akik elégedetlenek a DK-val, az LMP-vel, az MSZP-vel. Meggyőződésünk, hogy a Bajnai Gordonnal elkezdett és már nélküle megjelenített célok piacképesek a magyar politikában.
– Mit képvisel az Együtt?
– Olyan elszánt realisták vagyunk, akik nem akarják folytatni az elmúlt huszonöt év hülyítését, és kőkeményen harcolunk a korrupció ellen.
– Konkrétabban?
– Ez a mi alapértékünk, és ezért támogatjuk azt a mozgalomépítést, amiben Juhász Péter jobb, mint én. Másra meg talán én vagyok alkalmasabb. Látszik, hogy következetes önkormányzati képviselői munkával Juhi a semmiből nemcsak a mi, hanem az ellenzék meghatározó arcává is vált. Ezért munkamegosztást alakítottunk ki.
– Ennek jegyében lépett vissza Juhász az elnökjelöltségtől?
– Beszédében azt mondta: egyszerre kell szervezettebbé, világosabb identitásúvá és kérlelhetetlenül harcossá válnunk. Ő mozgalmat épít a korrupció ellen a pártunkon túlmenően is, nekem pedig a sok értelmiségi fejében rólam élő tévképzeteket kell eloszlatnom.
– Milyen tévképzeteket?
– Az Összefogásban játszott szerepemet, azt, hogy mit támogattam és mit nem. Ezt az egészet tavaly magam mögött hagytam. 2018-ra akkor érhetünk el sikereket, ha világos identitásunk és értékrendünk lesz, amelyben a sok elem között biztosan találni majd konzervatívat is.
– Például?
– Ez nem értékkonzervativizmus, de például a költségvetési politika tekintetében másoknál jóval konzervatívabbak vagyunk, szociálpolitikában viszont modern szociáldemokraták, progresszívak. Felszólalunk, ha a DK vagy az MSZP is habókra rezsicsökkentést ígér. Mi nem hazudjuk azt a magyaroknak, hogy a kormány dönt a gáz áráról, és tilos rálépni a Fidesz által megszabott kommunikációs útra. Magyarországon a politika hülyíti az embereket, mi viszont könyörtelenül őszinték leszünk.
– A párt nem sok sikerrel dicsekedhet: Bajnai Gordon otthagyta önöket, a PM kiszállt a szövetségből, az MSZP-vel összevesztek, eredeti koalíciós partnerük, a Szolidaritás haldoklik, Kónya Péter és Székely Sándor a héten kiléptek a pártból, a Milla megszűnt.
– Mondjon egyetlen olyan pártot, amelyik két év alatt mindenhová bejutott, ahová akart, és a semmiből hozott létre egy országos szervezetet. Mi vagyunk az egyetlenek. Persze valóban sok mindent elrontottunk Bajnai Gordon és Mesterházy Attila történelmileg hibásan értelmezett konfliktusa miatt, de ismétlem: ezt már mind magunk mögött hagytuk. Most eldöntöttük, hogy egy év múlva az a párt szeretnénk lenni a magyar választók szemében, amelyik szembeszáll a magyar valóság kulcsproblémájával: az állam foglyul ejtésével és a korrupcióval.
– A PM-hez képest önök miben mások?
– Nagyon drukkolok Karácsony Gergelynek, hogy jó polgármestere legyen Zuglónak. Politikai, stratégiai ügyekben tízből kilencszer ugyanaz a véleményünk. De a PM baloldali párt. Mi viszont szolidaritásról és versenyről, kapitalizmusról és együttműködésről egyszerre beszélünk, amit változatlanul a haza és haladás gondolataként fogalmazhatunk meg. Két éven belül az ellenzék meghatározó ereje szeretnénk lenni, amelyik a legkeményebben küzd a korrupció ellen.
(A teljes interjú a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)