Megszólalt a Borkai-jachton utazó ikerpár egyik tagja

Nem igazán tudja megmondani a lány, hogy miből él, de vélhetően a barátja tartja el. 

2022. szeptember 14., 17:15

Szerző:

A Győri Járásbíróságon előkészítő üléssel kezdődött meg a Borkai Zsoltról készült felvételek miatt indult büntetőügy. A hat vádlottból csak öten jelentek meg – írja a Blikk.

Nem igazán tudja megmondani a hölgy, hogy miből is él

A zsarolás és más bűncselekmények miatt indult per első ülésén a vádirat ismertetetéséről lemondtak az érintettek, így csak a különböző indítványokból lehet következtetni az ügy részleteire. Mint kiderült, Borkai ügyvéd barátját – aki szintén a polgármesterrel „lazult” a jachton – az ügyészség szerint tízmilliós nagyságrendű összeggel próbálták megzsarolni, a vádlottak padján azonban olyanok is helyet foglaltak, akik a felvételek elkészítésében vettek részt – írja a lap.

Köztük a Borkaiékkal tartó ikerpár egyik tagja, aki harmadrendű vádlottként egyedüliként mondott le a tárgyalásról és tett beismerő vallomást. Őt a bíróság személyes adattal visszaélés miatt másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ezt megelőzően a bíró szerette volna megtudni a hölgytől, hogy mennyit keres havonta, ám nem járt sikerrel ugyanis az érintett nem tudta megmondani, mennyi pénzből él, amiként azt sem, hogy a magas életszínvonalához havonta mekkora összegre van szüksége. Van egyéni vállalkozása, de a barátja tartja el: mint mondta, olykor 20 ezret, máskor másfél millió forintot kap tőle. A kérdésekre nehezen, jellemzően röviden válaszolt, az utolsó szó jogával viszont élt.

„Azt megjegyzeném, hogy én és az ikertestvérem nagyon sok mindenben károsultunk a botrány miatt”

– fogalmazott. A többi vádlott esetében az ügyészség börtön kiszabását indítványozta. A következő tárgyalási napra várhatóan még idén sor kerül, ám ez függ Póczik József állapotától is.

(Kiemelt kép: Borkai Zsolt, Győr akkori polgármestere a 25 éves Audi Hungaria sajtótájékoztatóján Budapesten a Gresham-palotában 2018. Február 19-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)