Mégsem lesz napi 500 koronavírusos halott Magyarországon

A Bill Gates alapítványa által támogatott Institute for Health Metrics and Evaluation járványmodellező szakemberei korrigálták korábbi előrejelzésüket.

2021. április 5., 13:04

Szerző:

Március végén naponta ötszáz ember halhat meg Magyarországon a koronavírus következtében – jósolták még márciusban a Bill Gates amerikai milliárdos alapítványa által támogatott Institute for Health Metrics and Evaluation járványmodellező szakemberei. 

A 24.hu beszámolója szerint a becslést több hazai szakértő is túlzónak vélte, és később az alapítvány is módosította, napi négyszáz körüli halálozást vetített előre. A legfrissebb, április elején közzétett előrejelzés szerint a halottak száma már nem fogja átlépni a napi háromszázat, március 30-án azonban már ezt a számot felülmúlták a napi adatok, ekkor 302 elhunytat jelentett az operatív törzs. 

Az alapítvány előrejelzése alapján a következő napokban még folyamatosan megközelíti majd a háromszázat az elhunytak száma, de azt már nem fogja átlépni. Április végére jósolják a mutató meredek csökkenésének kezdetét, azonban előrejelzésük szerint július 1-jére 31,5 ezer magyar áldozata lesz a koronavírusnak. A mai nap ez a szám összesen 21 928 volt.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu | Dimény András)