Megöltek egy beteget a Nyírő Gyula Kórházban
Egy többszörösen kezelt, kisebb bűncselekményeket is elkövető drogbeteg férfi támadta meg a budapesti Nyírő Gyula Kórház pszichiátriáján kedd este a 68 éves beteget, aki ezt követően meghalt - közölte a kórház vezetése szerda reggel az MTI-vel.
A közlemény szerint a férfi az intézmény egyik pszichiátriai osztályának zárt részlegén a megfelelő kezelés és óvintézkedések ellenére támadta meg a kórteremben a közelében fekvő, mind tudatilag, mind testileg súlyosan leépült 68 éves beteget. A kórház főigazgatója elrendelte a részletes belső vizsgálatot az ügyben. A Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított az ügyben.
A BRFK a honlapján szerdán azt közölte, kedd este bejelentés érkezett hozzájuk, amely szerint egy fővárosi kórházban bűncselekmény áldozata lett egy ott ápolt idős beteg. Mint írták, a rendőrség munkatársai haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, a tanúk kihallgatását, a bűnügyi technikusok elvégezték a helyszíni szemlét. Az összegyűjtött információk alapján a 68 éves beteget a vele közös helyiségben elhelyezett, orvosi kezelés alatt álló 20 éves fiatalember ölte meg.
A 20 éves férfival szemben a főkapitányság büntetőeljárást indított.