Megint kapnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

2017. október 18., 11:31

Szerző:

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor szerdán az Idősek Tanácsa ülésén, az Országházban.

A kormányfő a tanácskozáson azt is közölte: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.

„Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk” – fogalmazott.

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

12:03

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.