Még szezon előtt emelik a belépők árát a fürdők
Feloldották az áremelési moratóriumot, ezért sok helyen már most árat emelnek, de vélhetően a legtöbb fürdő így tesz majd.
Egy korábbi kormányrendelet értelmében az önkormányzatok, valamint az önkormányzati többségi tulajdonban lévő társaságok 2022. június 30-ig nem emelhettek volna jegyárakat a strandokon, de a múlt héten idő előtt feloldották az áremelési moratóriumot a fürdőkre vonatkozóan, a Termal Online cikke alapján a 24.hu.
Mint írják: sok helyen már előre készültek a júliusi áremelésre, egyes helyeken ezért előre is hozzák az áremelést.
A Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél június elsején rögtön meg is lépték a változtatást. A Széchenyi és a nyár végéig nyitva tartó Gellért Gyógyfürdő esetében a szekrényes napi belépő ára hétköznap 5900 forintról 7100 forintra, hétvégén 6200 forintról 7600 forintra nő.
A Rudas Gyógyfürdő minden zónás belépőjegye hétköznapokon 5500-ról 6500 forintra, hétvégén 6900-ról 8500 forintra drágul. Ennél kisebb áremelkedés lesz a Dandár Gyógyfürdőben, ahol a beltéri medencék látogatását biztosító termál belépő ára hétköznapokon 2200-ról 2400 forintra, hétvégén 2300-ról 2500 forintra nő.
Áremelésre vidéken is számítani kell, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő esetében ez meg is történt. A normál időszakra érvényes felnőtt belépő ára itt 4200 forintról 4990 forintra emelkedik, a kiemelt időszaki ár pedig 5990 forintra nő. De a Gyulai Várfürdőben is emelnek már június 4-én.
A lap ugyanakkor hozzáteszi, vélhetően sokáig egyik fürdőkomplexum sem tart majd ki a régi árak mellett, a megemelkedett költséget miatt ugyanis kénytelenek lesznek változtatni az árszabáson.
(Kiemelt kép: Vendégek a termálmedencében az Aquarius Élményfürdőben Nyíregyházán 2022. január 1-jén. MTI/Balázs Attila)