A Nébih visszahívott egy jégkrémet, mutatjuk, melyik terméket nem szabad elfogyasztani.
Változékony lesz az időjárás, a frontérzékenyek kifejezetten sok kihívással nézhetnek szembe a napokban.
A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
2014. augusztus 19., 12:26
Két gyalogost ütött el kedden a 105-ös busz Budapest I. kerületében, az Alagút utca és az Attila út kereszteződésében, egyikük meghalt – tájékoztatta Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
2014. augusztus 19., 10:35
Miután a baloldali egyeztetések nem vezettek eredményre, az MSZP önállóan indul Debrecenben és a többi hajdú-bihari településen az októberi önkormányzati választáson – jelentette be Huszka Imre, a párt megyei elnöke kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
2014. augusztus 19., 07:54
Az augusztus 20-ai ünnepi rendezvények miatt már kedden lezárták a Lánchidat a járműforgalom elől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2014. augusztus 19., 07:44
Sajtóhírek szerint az állami földpályázaton taroló Mészáros Lőrinc, illetve Orbán Viktor veje testvérének – szintén az államtól bérelt – földjét is parlagfű borítja. A Fidesz-közeli álgazdák ezzel hozzájárulnak a csaknem kétmillió allergiás embernek szenvedést okozó probléma növeléséhez, amelyet súlyosbít, hogy a kormány évek óta képtelen hatékony lépéseket tenni a parlagfű visszaszorítására – közölte Szabó Rebeka, az Együtt–PM szakpolitikusa.
2014. augusztus 18., 20:46
„Megalapozott feltevésnek” nevezte a HVG egy kormányzati forrása a kérdést, mely szerint tárgyalt-e egymással nemrég Budapesten politikai menedékjog megadásáról is Orbán Viktor és Miheil Szaakasvili volt grúz államfő, aki ellen hazájában letartóztatási parancsot adtak ki. Maga Szaakasvili egy orosz tévének korábban azt mondta, nem akar menedéket kérni senkitől.
2014. augusztus 18., 18:22
A múlt héten 80 illegális határátkelőt fogott el a rendőrség Csongrád megyében, a csoport tagjai között ebolával fertőzött országokból származók is voltak – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
2014. augusztus 18., 16:58
A Magyar Nemzeti Bank közzétette gyorsjelentését amely szerint az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékát tette ki. A DK szerint a kormány újabb csatát vesztett az államadósság elleni harcban.
2014. augusztus 18., 16:21
Életének 91. évében elhunyt Lehel Miklós, a Magyar Távirati Iroda örökös tudósítója, a hírügynökség külpolitikai főszerkesztőségének egykori vezetője – tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.
2014. augusztus 18., 14:17
Mélységesen együtt érzünk és sajnáljuk azt a 600 ezer honfitársunkat, akik elhamarkodott döntésük folytán jelenleg a végnapjait élő Nyugat valamelyik liberális demokráciájában senyvednek.
2014. augusztus 18., 13:54
Két főszerkesztő-helyettesétől is megvált a Népszava, Bocskay Zsolt és Dési János távozik a laptól. Felmondtak több újságírónak is.
2014. augusztus 18., 12:02
Életében kijárt neki a tiszteletteljes Művésznő megszólítás, halála után a szeretet jeleként mindenki Klárikája lett.
2014. augusztus 18., 11:51
A visszaállamosítások felgyorsítását ígéri, hogy a kormány külön munkacsoportot hozott létre a „nonprofit közszolgáltatási rendszer” előkészítésére. Orbánék eddigi államosítási lépései kirívóan sokba kerültek és csak veszteségeket hoztak, a jelek szerint továbbra is bőkezűen szórják majd saját céljaik érdekében az adófizetők pénzét.
2014. augusztus 18., 09:15
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényei miatt több közlekedési változás lép életbe kedden és szerdán Budapesten – közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal az MTI-vel.
2014. augusztus 18., 09:00
A gyerekes családok fele éhezik, sok iskolás és óvodás szédelegve kezdi a hetet. A kétezres évek eleje óta drámaian romlott a helyzet. A gyerekek az állami intézményekben kapnak ugyan ingyen ételt vagy a Gyermekétkeztetési Alapítványtól élelmiszercsomagot, ám a legnagyobb veszélyt a hétvégék és a nyári hónapok jelentik. PUNGOR ANDRÁS riportja.
2014. augusztus 18., 08:15
A szegénység hazai terjedését jelzik az Eurostat legfrissebb adatai is. Magyarországon – Szlovákiával, Lengyelországgal vagy Csehországgal szemben – tovább nőtt tavaly azoknak az aránya, akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának voltak kitéve. Immár honfitársaink egyharmadáról van szó.
2014. augusztus 18., 05:32
Mintegy 107 ezer nem magyar, de magyarországi lakóhellyel rendelkező európai uniós állampolgár is szavazhat az október 12-ei önkormányzati választáson, ehhez regisztrációra sincs szükségük.
2014. augusztus 18., 05:31
Hétfőn napos, száraz idő lesz. A déli szél megélénkül. Délután 26 fok köré kúszik a hőmérő higanyszála.
2014. augusztus 17., 19:17
Egy vezető amerikai civil szervezet sürgette, hogy az USA és az EU legyen elővigyázatosabb a növekvő magyarországi antiszemitizmus és szélsőjobbos befolyás miatt.