Bőkezűen szórják Orbánék a pénzünket

A hivatalos indokok szerint a rezsicsökkentés megvédését szolgálja az a kormányzati törekvés, hogy ismét állami kézbe vagy irányítás alá vegyék a közüzemi szolgáltatásokat, beleértve a víz-, gáz-, áram és távhőellátást, valamint a kéményseprést, a szemétszállítást és a hulladékkezelést. Mindezt úgy, hogy e tevékenységeket nonprofit alapon működtessék, azaz a tulajdonos célja nem az, hogy nyereséget vegyen ki a cégből. Orbánék demagógiájában a profit szitokszóvá lett, megkapta a „tisztességtelen” és „extra” eposzi jelzőket, de érdekes módon csak azoknál a cégeknél, amelyekre kivetették a hálójukat. Megkapták ezt a minősítést a gáz-és áramszolgáltatók, amelyek összességében évek óta veszteségesek csakúgy, mint a bankok, amelyek az elmúlt három évben 500 milliárdos veszteséget halmoztak fel, vagy éppen a média főbb vállalkozásai, holott számottevő nyereségük alig-alig van. A hazug és a közvélemény becsapását célzó állítások mögött valójában egyértelmű szándék van: vagy megszerezni, vagy durván megadóztatni a kiszemelt ágazatot, az utóbbi többnyire csak előkészíti a előbbit. Érdekes módon azt nem találták tisztességtelennek Orbánék, hogy a Fidesz-közeli Simicska-Nyerges birodalom csupán az elmúlt két évben több tízmilliárd forintnyi osztalékot vett ki az állami megrendelésekkel jócskán kitapétázott cégeiből.

A nonprofit működtetés a történelmi tapasztalatok alapján az érintett ágazatokban eleve rossz ötlet: nem ösztönzi a hatékonyságot, visszafogja a beruházási hajlandóságot, ráadásul tág teret ad a korrupciónak. Ha a tulajdonos nem szándékozik nyereséget kivenni, eleve elfogadja, hogy a kezdeti beruházásai, beleértve a vételárat, valamint a későbbi esetleges tőkejuttatása soha nem térülnek meg. Ha ezt az állam teszi, akkor olyan bizonytalan nagyságú terhet vállal, amelyet az adófizetőkkel téríttet meg ilyen-vagy olyan formában. Ezt érdemes végiggondolni mindenkinek, aki tapsol az államosítási törekvéseknek: szó sincs ebben rezsicsökkentésről, éppen ellenkezőleg, legfeljebb arról, hogy a hiányzó pénzt áttekinthetetlenül és más formában szedik be tőlünk.

Még további két komoly kétely merül fel Orbánék szándékaival szemben. Az egyik az, hogy a jelek szerint nem sajnálják a pénzt – a mi pénzünket! – az állami pozíciók erősítésére, és eddig minden vásárlásukon az eladók nyertek, méghozzá nem is keveset. A MOL 25 százalékos részvénypakettjéért potom 500 milliárdot fizettek, az orosz eladó elégedett lehet, mert azóta a csomag piaci értéke a felére csökkent. A nemrég nyilvánosságra került, eddig titokban tartott dokumentumok szerint az E.On-cégek megvásárlása is pénzszórás volt a javából, és az árral kapcsolatos minden hivatalos kijelentés egyszerűen hazugság volt: nem 270 milliárdba került nekünk az ügylet, hanem valójában 460 milliárdba, még a legoptimistább értékbecslés is ennél jóval kevesebbet mutatott, ráadásul a fő értéknek beállított tározókról eleve tudták Orbánék, hogy nincs rájuk szükség és egy részüket be fogják zárni. Hozzáértők szerint a Főgáz megszerzése sem tűnik jó vásárnak, a cirka 70 milliárdos vételár itt is túlzottnak látszik. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az eddig megszerzett szolgáltató cégek stabilan veszteségesek, azaz a működtetésük további költségeket jelent, ki tudja meddig. Ne feledjük, hogy az erőszakolt rezsicsökkentés nyomán több szolgáltatási terület az ellehetetlenülés szélére került, és csupán állami pénzjuttatással képes ellátni feladatát, ilyen például a távhőellátás, amely évente százmilliárdnyi támogatást kap. Ahol ez a segítség elmarad, lásd a kéményseprést, ott összeomlik a rendszer: az ország ezer településén már le is állt.

Eddig összesen már mintegy 1200 milliárd forintunkba került a visszaállamosítgatás, és még messze nem látszik, mennyi lesz a végszámla. Ez azonban a probléma egyik fele csupán: a másik az, hogy mi is a valódi, végső célja a Fidesznek az egésszel? Hogy a hatalmi pozícióikat erősítik és minden fontos területet maguk alá akarnak seperni, az világos, de a kérdés az, tényleg az állami tulajdonlás-e a végállomás, vagy hosszabb távon inkább a tulajdonosi viszonyok átrendezéséről van inkább szó? Gondoljunk a Takarékszövetkezetek lenyúlására: előbb államosították őket, aztán belenyomtak közpénzből 100 milliárdot, majd megpályáztatták, és csodák csodájára a Fidesszel jóban lévő érdekeltségek kezébe került. Hasonló dologról beszélnek a frissen megvásárolt MKB kapcsán, ahol a német tulajdonos fülig érő szájjal vált meg a banktól, most az állam vette át a szörnyen veszteséges céget, majd rendbe teszik, mondta a miniszter, aztán várhatóan ismét magánkézbe adják. Ha tényleg így lesz, fogadhatunk, milyen kezekbe fog kerülni...

Ne lepődjünk meg, ha a közműcégekkel is a jövőben esetleg ez fog történni. Kéményseprő körökben máris azt rebesgetik, hogy miközben tömegével mennek tönkre a kisebb szolgáltatók, egy nagy cég szépen terjeszkedik a piacon és szakembereket vesz fel – ugyan mire? Terjed a pletyka, hogy ő a kiválasztott, és az ország nagy részét neki fogják majd adni, ha letisztul a pálya... Ha valóban ez lesz, ízelítőt kaphatunk abból, mire számíthatunk más közműcégeknél is, amelyeknél már nagyságrendekkel nagyobb a tét.