Az egyesült ellenzék több, jobbikos politikusáról is előkerült hang-, illetve videófelvétel, amint rasszista, antiszemita megjegyzéseket, gesztusokat tesznek. Z. Kárpát Dániel náci karlendítéséről Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje mindössze annyit mondott: kíváncsi lenne, miért mosolygott karlendítés közben a jobbikos.
A miniszterelnök-jelölt több korábbi beszédében is elmondta: arra kéri zsidó honfitársait, hogy az ilyen megnyilvánulások ellenére is támogassák őt és az összefogást - amelynek tagjai az inkriminált jobbikosok is.
Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdésekkel fordultunk Márki-Zay Péterhez:
- Meg van arról győződve, hogy ezek a politikusok megbánták korábbi, rasszista, antiszemita megnyilvánulásaikat, kellő mértékben mértéke ezekért elnézést és személyiségük részévé vált a keresztényi szeretet és elfogadás?
- Nem életszerűbb azt feltételezni, hogy a politikai széljárás változását felismerve, az érintett politikusok egyszerűen nem tartják most épp kifizetődőnek, hogy rasszista, antiszemita meggyőződésüknek hangot adjanak?
- Bármiféle politikai berendezkedés leváltása vagy hatalomba segítése érhet annyit, hogy szemet hunyunk rasszista, antiszemita kijelentések és az ezek mögött lévő meggyőződés felett?
- Rasszistának, antiszemitának tartja a jelenleg regnáló hatalmi elitet? Amennyiben igen, tudna példát mondani erre?
- Valóban elvárható zsidó honfitársainktól, hogy egy feltételezett “nagyobb jó” érdekében az őket megalázó, ellenük gyűlöletet szító politikusokat támogassanak?
Amint válaszokat kapunk, azokat azonnal közöljük.
(Kiemelt kép forrása: videó)