Már toborozza a munkásokat a debreceni akkumulátorgyár


Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni akkumulátorgyárába a kínai Eve Power.

2024. március 25., 11:34

Szerző:

Már toborozza a munkásokat a debreceni akkumulátorgyár, és a biztonság kedvéért a Lokit is támogatja– írja a Népszava. A kínai Eve Power vállalat ugyanis szeretne a város „jó szomszédja” lenni, valamint a helyi közösség részévé válni.

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe – közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság az MTI-vel. Mint írták, a kínai vállalat elsődlegesen a logisztika, a raktározás, az építkezés és a termelés gépesítésének területére keres új dolgozókat, valamint pályakezdőket, a toborzás elősegítésére pedig Debrecenben és Budapesten létesített irodákat.

A közleményben hangsúlyozzák, a cég elkötelezett abban, hogy Debrecen „jó szomszédja” legyen és a helyi közösség részévé váljon, ezért társaság a helyi futballcsapat, a DVSC támogatása mellett döntött a most futó szezonban. Az Eve Power emellett együttműködési nyilatkozatot írt alá a Debreceni Egyetemmel, amely humánerőforrás-képzést, hallgatói ösztöndíjprogramot, közös kutatás-fejlesztési tevékenységet és egy akkumulátorkutató intézet létrehozását tartalmaz.

Ez már a második akkumulátorgyár Debrecenben 

2023 májusában jelentette be az Eve Power, hogy mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét. A beruházással több mint ezer új munkahely jön létre. A cívisváros északnyugati gazdasági övezetében épülő akkumulátorcella-üzem földmunkáit 2023 végén kezdték meg, az építkezés befejezése 2025 végére várható. A tervek szerint a gyár 2026-ban egy gyártósorral kezdi meg működését és felfutó rendszerben, folyamatosan bővíti kapacitását.

 

Ahogy arról korábban írtunk, az építési engedély a Debrecen határában található 281 408 négyzetméteres terület tereprendezésére, valamint egy CNT-üzem (a rövidítés az úgynevezett „szén nanocső” technológiát takarja), egy elektródaüzem, egy összeszerelő üzem, egy formázó üzem és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik.

Az engedélyben rögzítik, hogy a kivitelezést a természeti értékek védelme mellett kell végezni, a lehető legkisebb mértékű környezetterhelés mellett. A határozat kitér arra is, a mélyalapozást és a tereprendezést úgy kell elvégezni, hogy az ezekre tervezett építmények használata folyamán az esetleges épület(szerkezeti) mozgások és -süllyedések során az ott használt, tárolt és szállított szennyező anyagok padlószerkezeti sérülések következtében ne kerülhessenek a földtani közegbe. A tereprendezés és a mélyalapozás megkezdése előtt a területen be kell fejezni a régészeti feltárást. Az indokolásban a kormányhivatal emlékeztet, a Debrecen északnyugati gazdasági övezetébe tervezett ipari beruházásokkal kapcsolatos közigazgatási ügyeket a kormány 2018-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Nhac NGUYEN / AFP)