Megkapta a tereprendezésre és a mélyalapozásra szóló engedélyt a kínai cég debreceni akkumulátorgyára

Megkapta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetében, a BMW-gyár mellett akkumulátorgyárat építő kínai Eve Power az engedélyt a beruházást előkészítő tereprendezés és mélyalapozás első ütemének építési munkáira – tudta meg a Debreciner.

2023. november 21., 14:58

Szerző:

A Debreciner betekintést kapott a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal debreceni akkumulátorgyárról szóló határozatába, mely szerint megkapta a Debrecen északnyugati gazdasági övezetében, a BMW-gyár mellett akkumulátorgyárat építő kínai Eve Power az engedélyt a beruházást előkészítő tereprendezés és mélyalapozás első ütemének építési munkáira.

Az október 27-én kelt dokumentum szerint az építési engedély a Debrecen határában található 281 408 négyzetméteres terület tereprendezésére, valamint egy CNT-üzem (a rövidítés az úgynevezett „szén nanocső” technológiát takarja), egy elektródaüzem, egy összeszerelő üzem, egy formázó üzem és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik.

Az engedélyben rögzítik, hogy a kivitelezést a természeti értékek védelme mellett kell végezni, a lehető legkisebb mértékű környezetterhelés mellett. A határozat kitér arra is, a mélyalapozást és a tereprendezést úgy kell elvégezni, hogy az ezekre tervezett építmények használata folyamán az esetleges épület(szerkezeti) mozgások és -süllyedések során az ott használt, tárolt és szállított szennyező anyagok padlószerkezeti sérülések következtében ne kerülhessenek a földtani közegbe. A tereprendezés és a mélyalapozás megkezdése előtt a területen be kell fejezni a régészeti feltárást. Az indokolásban a kormányhivatal emlékeztet, a Debrecen északnyugati gazdasági övezetébe tervezett ipari beruházásokkal kapcsolatos közigazgatási ügyeket a kormány 2018-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette.

A dokumentumból kiderül, a tervek szerint 299 ezer köbméter anyagot fognak kitermelni a földfelszín alól, ebből közel 64 ezer köbméter a humusz. A beruházót kötelezik a humuszos termőréteg talajvédelmi terveknek megfelelő mentésére, deponálására és hasznosítására. Rögzítik, hogy a helyben fel nem használt humuszos termőréteg után talajvédelmi járulékot kell fizetni, ennek összegét a talajvédelmi hatóság fogja megállapítani. A kormányhivatal határozata annak közlésével vált véglegessé, ellene fellebbezésnek helye nincs, önálló jogorvoslatért közigazgatási per kezdeményezhető a Debreceni Törvényszéknél.

(Kiemelt kép: tüntetés Európa legnagyobb akkumulátorgyárának beruházása ellen Debrecenben 2023. február 4-én. Fotó: KISBENEDEK Attila / AFP)