Már több mint 300 tanár csatlakozott az emelt szintű érettségi bojkottjához

„Nem a diákok ellen, hanem értük tiltakozunk” – nyomatékosítják a pedagógusok.

2023. március 11., 08:53

Szerző:

Legalább 14 középiskola 300 tanára jelezte már, hogy nem vállalnak önkéntes érettségi elnöki, vizsgáztatói, szaktanári javítói feladatokat az idei emelt szintű érettségin, írja a Népszava.

A tanárok így tiltakoznak az ellen, hogy az oktatási kormányzat nem foglalkozik érdemben a pedagógusok, diákok, szülők követeléseivel, amelyeket hónapokkal ezelőtt foglaltak össze egy kilenc pontból álló listán.

A  mostani akciót a tatai Eötvös József Gimnázium 32 pedagógusa indította el, kezdeményezésükhöz folyamatosan csatlakoztak más vidéki és fővárosi iskolák tanárai, köztük a tatabányai Árpád Gimnázium 43 és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 39 pedagógusa is. Az oroszlányi Hamvas Béla Gimnázium tanári karának pedig az 59 százaléka nem vállal önkéntes feladatokat az emelt szintű érettségin. A legutóbbi csatlakozó a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tantestületének 19 tanára volt.

„A bojkott nem a diákok ellen, hanem éppen értük történik. Célunk az a természetes igény, hogy a következő generációknak legyen lehetőségük egy olyan oktatási rendszerben tanulniuk, mint Európa számos országában élő társaiknak” – közölték a pedagógusok, hozzátéve: saját intézményükben a diákok középszinten történő érettségiztetése munkaköri kötelességük, ezért azt természetesen meg is teszik.

(Kiemelt képünk: fotó: Ladóczki Balázs / 168.hu)