Majd lekopoghatják a cella falán – Orbán fenyegetve megnyugtató beszédének utóélete

A „jól megkonstruált, ütős kis mondat” (az idézet egy névtelenséget kérő, a Fideszhez közel álló politológustól származik) már a Kossuth téren nagy sikert aratott. Az igazi tapsvihar főként ennek szólt. Két órával később a Vámház téren az ellenzéki szónokok még nem hozták szóba, egymással voltak elfoglalva. Hogy mégsem múlt el nyom nélkül ez a mondat, mutatja, hogy egy hétre rá a Rákóczi téren ezzel kampányolt a Közös Ország Mozgalom. „Nem jó, ha itt tartunk”, reagált online fogadóóráján Pokorni Zoltán polgármester, a Fidesz volt alelnöke. Mráz Ágoston Sámuel politológus szerint nagy haszna, hogy hírét vitte a teljes beszédnek. „Egyébként semmi olyat nem mondott Orbán, amibe bárki belekapaszkodhatott volna”, teszi hozzá fegyelmezetten.

Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász szerint egy miniszterelnök nyolcévnyi hatalomgyakorlás után ne beszéljen revansról. Választás idején neki kell politikailag elszámolnia. Olyasmit persze mondhat, hogy „a hatóság majd fellép a sérelmekkel vagy bűnös elemekkel szemben”, de Nyugaton így sem szokás az ellenzéket fenyegetni.

A német belpolitikában a koalíciós alku fölött heteken át tusakodtak a pártok, ám igazán becsmérlő szó mégsem hangzott el. A norvég belügyminiszternek le kellett mondania, mert a rivális Munkáspártra lekicsinylő megjegyzést tett.

– Az más – legyint egy jobboldali politológus. – Németországban mindenki belekényszerülhet valamiféle koalícióba. Ami Norvégiát illeti, ha a magyar politikának az lesz a gondja, miként osszák szét a sok milliárd eurós olajmegtakarítás kamatait, nálunk is új világ kezdődik.

Olaj nélkül marad az elégtétel.

Török Gábor politológus – aki „tárgyilagosan megbocsátó” a rezsimmel szemben – a Kossuth téri beszéd után „hibáról” értekezett, akkoráról, amelyet Orbán „nem szokott elkövetni”. Török azt is sugallta (nem mondta, csak sugallta), hogy a fenyegetőzés kedvez az ellenzéknek.

Orbán feladata nem volt egyszerű. Egyszerre kellett a légkört fűteni (megmozgatni a híveket) és hűteni (a bizonytalanokat elaltatni), miközben botrányok viharoznak, és sorra lövik ki mellőle a fontos embereit. A Békemenet apologétái mondják: aki a hívő fideszes lelkivilágát ismeri, tudja, egyre többen érzik úgy, hogy „bántják őket”, pártjuk nem elég kemény, nem sújt le, nem él a hatalom eszközeivel. Önbizalomra és határozottságra vágytak. Ezt kapták meg.

Fotó: Merész Márton

A kormányközeli értékelők a beszédben ígért hármas tagolást (jogi, morális, politikai elégtétel) részekre szedve külön értelmezik. A jogi elégtétel azt jelenti, hogy ha eljön majd az ideje, a bíróságon is győzedelmeskednek. Új törvényt szerkesztenek. A Stop, Soros! készenlétben áll, leporolják, átalakítják, megszavazzák. A politikai elégtétel közhely: választás idején azt jelenti, hogy győzelem. Vásárhely ide, Vásárhely oda, sebezhetetlenek vagyunk. És ezzel cáfolhatjuk azt is, hogy erőszakot alkalmazunk.

Nem mindenki látja ezt így. Magyarországon a jogi elégtétel önmagában is kérdéseket vet fel.

– Egy miniszterelnök mondhat olyasmit – állítja Fleck Zoltán jogszociológus –, hogy ha jogtalan támadás éri, akkor bírósági úton fog elégtételt venni. Ezt személyiségi jogi pernek nevezik. Aminek a politikában komoly szakmai feltétele van. A megtámadottnak bíznia kell abban, hogy olyan intézmények vesznek részt az eljárásban, amelyek a sérelem kiegyenlítésére hivatottak. Ám az autoriter rendszerekben, és a NER ilyen, önmagában a hatalom fenyegetést jelent. Per nélkül is okunk van félni. Az állampolgárt éppúgy érheti hátrány, mint a civil szervezeteket. Mindenki veszélyeztetett, aki bármilyen formában is függ az államtól. Aki a hatalommal bármilyen viszonyban van. Egyszerre küldhetik rá a teljes apparátust az ügyészségtől az adóhatóságig.

Fleck Zoltán szerint a magyar berendezkedés a jogot használja hatalmi homlokzatként. Az inkriminált mondat gyanút keltő eleme, hogy nincs egyértelműen megcímezve. („Ellenfeleink.”) Ha a politikus egy demokráciában elégtételt akar, illik megmondani, kiről vagy miről lenne szó, mit tett az illető, mik a következmények. Címzés nélkül mindenki magára vehet mindent. Aki a hatalom csúcsán ülve a „levegőbe fenyegetőzik”, az emberi félelemmel játszik. Ez felismerhető lelki mechanizmus. Így születnek „a nép ellenségei”, akiket ki lehet iktatni.

– Mert játsszunk el a gondolattal, hogy Orbán elveszíti a választást – mondja Fleck Zoltán. – A NER-ben ez polgárháborús helyzet, miközben a választás a rendszer sarokköve. A többség biztosítása tetteink igazolása. Használni muszáj, de kockázatos is, a vezér ezért ideges. A tétet, ahogy azt a Kossuth téren tette, kozmikus szférákba emeli. „Az a helyzet, hogy az országunkat el akarják most tőlünk venni.” „Ne áltassuk magunkat, nem a vérszegény pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem egy nemzetközi birodalommal.” Pedig a helyzet azért egyszerűbb: Orbán valódi ellenfelei nem nemzetközi körök, hanem épp a hazai vérszegény pártok.

Aki ideges, hibázik

– Amikor Orbán Viktor jogi, erkölcsi és politikai elégtételt emleget, gumifogalmakat használ. A politikai elégtétel mindig az, amit a politikus annak tart. Ha Orbán győz, és továbbra is szabadon cipelheti haza az ország vagyonát, az lesz számára az igazi elégtétel – állítja Somogyi Zoltán. A szociológus arra figyelmeztet, hogy a kormányfőnek a választási kampányokkal kapcsolatban nem múló fóbiái vannak. Egy életre szólnak. 2002 óta meggyőződése, hogy a választást bármikor elveszítheti. Utólag ma is úgy gondolja, ha akkor brutálisan lép fel, élete másképp alakult volna. Köztudott: akkor azt súgták neki, nem kell itt erős kampány, a számok önmagukért beszélnek – idézi fel a 16 évvel ezelőtti eseményeket Somogyi. Úgy látja, most Orbán tart az általa bevezetett egyfordulós rendszertől. Itt nem lehet már kockáztatni. Kemény dolgokat kell mondani. A „vásárhelyi ütközet” a régi rémképet élesztette fel benne. Tudja, hogy veszíthet, még ha ez most megmosolyogtató állításnak tűnik is.

– A keménykedés kétélű fegyver – állítja Somogyi –, ráadásul teljesen más a mai helyzet, mint a 2002-es. Akkor benne volt a pakliban, hogy a két forduló között képes újabb választókat mozgósítani. Ma köztudottan nincsenek tartalékai, azzal kell gazdálkodnia, amije van. Orbánt nyilván idegesíti, hogy amikor Simicska végigmegy az utcán, ráfújja a plakátjaira, hogy a kormányfő szerinte micsoda. Ha valakit felidegesítenek, hibázik. Simicska azért teszi ezt, mert hibára akarja kényszeríteni egykori barátját. Aki ideges, mert nem tudja, mi vár rá. Ez engem is zavarna – teszi hozzá a szociológus. Ráadásul Orbán a közvélemény-kutatásokkal sem megy sokra. A mérések szerint Vásárhelyen kényelmesen nyerniük kellett volna, korábban kezükben volt Veszprém, Salgótarján és Tapolca is. A számok alapján sok mindent meg kellett volna nyerniük. Nyilvánvaló, hogy a bizonytalanság, az állandó „nem tudás” megőrjíti a politikust – mondja Somogyi Zoltán.

A fenyegető beszéd lényegét a belső kör pontosan érti. Bayer Zsolt, Orbán gondolatainak népies fordítója ki is fejti: „most (ezek) a rohadékok (…) ajvékolnak (…) hogy ők meg lettek fenyegetve. (Pedig) mindössze arról van szó, hogy egyszer vége lesz, és az összes szemét rágalmazó tetű be lesz perelve. A jogi elégtétel erről szól majd.”

De mert biztosak akartunk lenni a dologban, Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezetőhöz fordultunk.

– Nem történt politikai hiba – mondja. – Senkitől sem vitatom el a politikai elfogultság jogát, de a miniszterelnök urat a közelmúltban a létező legdurvább támadások érték a gazemberezéstől a végső erkölcsi megbélyegzésig. Ezek után fenyegetésnek értelmezni azt, hogy elégtételt akar majd venni, nevetséges.

Hogy a mondat nem nevetséges, azt a viharos, drámai értelmezések híve, Heller Ágnes fejtette ki lapunknak:

– Vak és süket az ellenzék, ha nem hallja, amit a Kossuth téren a zajból ki kellett volna hallania. Nem veszik komolyan Orbánt, pedig megtanulhatták, amit beígért, mindig beváltotta. Épp az a vicc, hogy előre bemondja. A nemzetközi összeesküvést, amelynek a vérszegény pártok a hazai segédcsapatai. Együgyűség efölött kézlegyintéssel napirendre térni – mondja a filozófus.

Heller Ágnes elmélete szerint a miniszterelnök az Erdogan-modellt másolja. Isztambulban a bűnbak kódja a gülenista. Orbán csak ezt fordítja le álcivilre, Sorosra. Szuverén alkotásnak tartja. Valójában Erdogan epigonja. Heller szerint a normális ellenzék azonnal vészforgatókönyvet ír, mert a hatalmat Orbán még veresége esetén sem fogja elengedni.

– Nem egymásra kell most pofázni. Majd lesz idő a cella falán lekopogni, mi volt köztünk a differencia – teszi hozzá.

A mostani Orbán-szónoklat analógiája a nevezetes „köteles beszéd”.

– Rég volt és más helyzet volt, bár a szereplők ma is aktívak – emlékszik vissza a 2002-es esetre Závecz Tibor közvélemény-kutató. – Kövér László köteles beszédének mérhető, érzékelhető, azonnali hatása és visszhangja volt. Növelte a rejtőzködő szavazók számát, a biztonság tudatával telítve leültette a Fidesz kampányát. Amikor Orbán kapcsolt a két forduló között, már késő volt.

Závecz Tibor szerint a mai stílus és a politikai környezet más. Maga a kép, a kötélmetafora akkor fenyegetően kiviláglott a közbeszédből. És létezett hatékony, viszonylag egységes ellenzék, voltak helyi politikusok, akik a szöveget kikukázták, kipofozták és feldobták, a sajtónak továbbadták. Mert olyan is volt. Erős, kritikus sajtó.

– A Kossuth téri fenyegetőzésnek akkor van hatása – magyarázza Závecz Tibor –, ha az emberek tisztában vannak vele, hogy meg vannak fenyegetve. Ez olyan üzenet, amely sikerrel mozgósítja a bizonytalan szavazótömeget. Az ügyet viszont valakinek tovább is kellene vinnie. Mert a háttértárgyalások mellett néha kampányolni is kell.

Igazoltatás a februári diáktüntetés után. Már érkeznek a csekkek

Fotó: Merész Márton

A tárgyilagosság miatt jegyezzük meg: a fenyegetés nem csak a kormányoldal fegyvere.

– Nézetem szerint a magyar kampánykultúrába ennyi belefér – mondja Böcskei Balázs politológus. – Úgy mondanám, hogy „hozzá vagyunk szokva”. Juhász Péterék nem szoktak kormánytagokat börtönnel, bilinccsel, vagyonelkobzással fenyegetni? Persze, elismerem, más, ha ezt valaki a miniszterelnöki székből teszi.

– Egy dolog nem fér bele semmibe, és nem fogom megszokni – így Iványi Gábor lelkész. – Nyolcéves kormányzás után képtelenség a csúcsról fenyegetőzni. Azt hittem, rosszul hallok. Új mandátumára készülő kormányfő rázza az öklét jövendő népére? Egy regnáló miniszterelnök nem kampányember. Nem csak azokra kell gondolnia, akik őt fogják megválasztani. Üzennie kell azoknak is, akik ellene akarnak szavazni. Őket a közösség szolgájaként alázatosan kérheti, adjanak egy kis bizalmat neki. Mert be akarja bizonyítani, hogy őket is szolgálni fogja. A megfenyegetetteknek végül is nincs más bűnük, mint hogy szabad választásokat akarnak és néhány dologról másképp gondolkodnak.

Ha pedig tényleg ennyi a „bűnük”, Iványi Gábor szerint nagy a baj. A szónok az, aki nem ért semmit, aki képtelen elfogadni, hogy ezt a magas hivatalt nem örökbe kapta. Fenyegetőzni egyrészt nevetséges, másrészt szánalmas tévedés. Magyarországra nem támadt semmiféle ellenség.

– Szép dolog, ha egy népvezér erős, valóban erőt kell mutatnia. Például a szegények felemelésében, a megalázottak és megszomorítottak segítésében legyen erős. Mutasson nagy erőt a korrupció elleni küzdelemben. Legyen ereje irgalmat gyakorolni a civilekkel szemben – sorolja Iványi, aki járja a vidéket, és azt látja, a „határozott Orbán-beszéd” ott pusztítóan hatásos. Új jelenség szerinte, hogy a választásokhoz közeledve az emberek a szavazatszámláló bizottságokban való részvételt is kerülik.

– Ilyen értelemben volt ez kemény, ütős beszéd – mondja a lelkész. – Lassan tényleg nem bízhatunk másban, mint a 118. zsoltár vigaszában. „Segítségül hívtam az Urat, meghallgatott és tágas térre tett engem.” „Velem van az Úr, nem félek. Mit árthat nékem ember?” Elleneim „úgy járnak, mint a tövistűz, aminek nagy a lángja”. Melege nincs, és nem tart sokáig. Ki kéne végre keveredni a félelem alantas sarából.