Magyarország alkalmatlanságáról döntött az EP
Heves vitát követően az Európai Parlament megszavazta, hogy Magyarország alkalmatlan a soros elnökségre. A Magyarország elleni állásfoglalásra 442 képviselő szavazott igennel, 144 nemmel, és 33-an tartózkodtak.
Az állásfoglalás megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát a 2024-ben betöltendő soros uniós elnöki tisztét illetően.
24 pontban sorolják azokat a kifogásokat, amelyekkel a testület szerint a kormány megsérti a jogállamiságot és az alapvető jogokat, egyúttal utal az uniós források befagyasztására. Az állásfoglalás elfogadása nem jár jogi következményekkel, de a politikai üzenete egyértelmű.
Az európai zöldek nevében beszélt még a vita előtti sajtótájékoztatón a francia Gwendolin Delbos-Corfield, aki a magyar jogállamiságról készített korábban jelentést. Ő, valamint árnyék-jelentéstevő társai többek között azt hangoztatták, hogy a Tanácsnak el kellene halasztania a magyar elnökséget – idézi az Index.
Kijelentették, hogy a helyzet az utóbbi időben sem javult, az újabb törvények közül elsősorban a tanárok státuszát megváltoztatni készülő tervezetet kritizálta.
A politikus kifejtette: Magyarország a putyini úton jár, a határain belül is ellenségeket keres.
Ezt az álláspontot erősítette az Egységes Európai baloldal nevében hozzászóló svéd Malin Björk is, amikor azt mondta: az ukrajnai háború idején nem lehet olyan vezetője egy uniós intézménynek, amely nem támogatja teljes mellszélességgel Ukrajnát.
A plenáris vitában a magyar képviselők közül felszólalt Gyöngyösi Márton (Jobbik – Konzervatívok, független), Hidvéghi Balázs (Fidesz, független), Donáth Anna (Momentum, Renew), Molnár Csaba (DK, Szocialisták és Demokraták), valamint Hölvényi György (KDNP, Európai Néppárt).
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán úgy kommentálta a történteket, hogy „az Európai Parlament nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, hiszen olyan kezdeményezéssel szeretne élni ezen a héten, ami egyértelműen szembemegy az európai uniós szerződésekkel”, az EP-nek pedig „nem osztottak lapot abban a kérdésben, hogy ki tölti be az unió Tanácsának soros elnöki pozícióját”.
(Kiemelt kép: illusztráció – Elisabeth Borne francia miniszterelnök beszédet mond az Európai Parlament 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2022. november 22-én. Fotó: Abdesslam Mirdass / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)