Varga Judit: Rogánék magukat kihúzatták a dokumentumokból – hangzik el Magyar Péter hangfelvételén

Nyilvánosságra hozta Magyar Péter azt a hangfelvételet, amin Varga Judit beszél arról, hogy Rogán Antalék mainpulálták a Völner-Schadl ügy bizonyítékait.

2024. március 26., 09:17

Szerző:

Közzétette azt általa ígért, 2023 januárjában készített hangfelvételt Magyar Péter kedden reggel, mielőtt belépett volna a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületébe, ahol ismét kihallgatják őt a Völner-Schadl-üggyel kapcsolatban. 

„Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”

– hangzik el Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter szájából azon a felvételen, amelyet Magyar Péter készített az otthonukban. Varga Judit a Völner-Schadl ügyről beszél a felvételen.  

A felvételen Magyar Péter mondja ki, hogy Schadl György Rogán Antal embere arra hivatkozva, hogy ezt mondta korábban „Rogán és Gergő is” (feltehetően Gulyás Gergely, mivel Magyar korábban azt mondta, az ő neve is előkerült a beszélgetésben). Magyar Péternek arra a kérdésére, hogy ha ennyire „az ő emberük” volt Schadl, akkor miért nem mentették meg, Varga azt felelte: „Nem volt rá több lehetőségük. Ez a nagy probléma".

„Az ügyészség független?" – kérdezett rá Magyar. Varga Judit azt felelte, igen, majd hozzátette, „mert Polt nem”, utalva Polt Péterre, Magyarország legfőbb ügyészére. 

„Ez egyértelműen azt mutatja, hogy ez azért történhetett meg, mert az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek” 

– mondta Varga.

Magyar ezután azt mondja, hogy „tehát valaki lehallgatott valamit, és azt már nem tudták kiszedni az iratokból”, amit a volt neje a felvételen megerősít.

Hogy a lehallgatás után hogyan jutottak a jelenlegi helyzetig, arról Varga azt mondta: „Meg elindult és akkor aztán utána egyre durvábban gyűltek az izék, a bizonyítékok, akkor szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba... nem hagyta abba...” Magyar megerősítette, hogy Varga Judit már korábban említette neki, hogy Völnert figyelmeztették, mire Varga azt felelte: „már tavasszal szóltak neki". 

A felvételt Magyar Péter hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán, majd ezt követően egy élő videót is közölt:

A videóban Magyar Péter azt ígéri, hogy miután kijött az ügyészségi tanúkihallgatásról, ismét nyilatkozik a sajtónak.

Magyar Péter a múlt heti kihallgatását követően három állítást tett az ügyészségen: egyrészt azt mondta, hogy Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt, másrészt, hogy a nyomozás lezárulta és a végrehajtó kamarai elnök meggyanúsítása és őrizetbe vétele előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy nyomozás és titkos megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított és megvádolt Völner Pál igazságügyi államtitkárt is, harmadrészt pedig, hogy „Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat: vagy kivettek, kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásítottak benne dolgokat”.

Magyar Péter a felvételről előzetesen azt is mondta, azért érezte, hogy ebből a beszélgetésből rögzítenie kell valamennyit, mert ezzel meg tudja majd védeni a családját. Azt állította, hogy korábban nem tervezte felhasználni ezt a felvételt, de úgy érzi, hogy ezzel még az országot meg tudja menteni a kormánytól. Állítása szerint két-három héttel ezelőtt jelezte Varga Juditnak, hogy nyilvánosságra kerülhet ez a felvétel. Magyar szerint Varga nagyjából tisztában lehetett azzal, hogy mi szerepelhet rajta. Magyar egyébként Vargát megpróbálta meggyőzni, hogy ő is menjen be az ügyészségre tanúskodni, de erre nem volt hajlandó.

Magyar szerint a bizonyíték nyilvánosságra kerülése után a kormánynak és a legfőbb ügyésznek nem marad más választása, mint hogy lemondjon. „Hogy ezt megteszik-e, az nyilván az ő döntésük. Ha igen, akkor még marad esély arra, hogy a Fidesz becsületes része átmentsen valamit későbbre a polgári Magyarország ideájából. Ha nem, akkor azt teszik a jobboldallal, amit anno az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc tett a saját pártjával.”

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)