Telex: Két nappal Schadl letartóztatása előtt a Karmelitába rendelték Völnert

A lap szerint november 3-án behívatták a Karmelita Kolostorba Völnert, akit minden bizonnyal ekkor figyelmeztettek arra, hogy megfigyelik a végrehajtók elnökét.

2024. március 22., 20:18

Szerző:

A Telex információi szerint valóban szólhattak Völner Pál igazságügyi államtitkárnak arról, hogy nyomozás folyik Schadl György ellen, hanem csak az őrizetbe vétele előtt két nappal, 2021. november 3-án. Erre enged következtetni az is, hogy az államtitkár ezt követően megpróbálta megszakítani a kapcsolatot a végrehajtói kar vezetőjével.(Magyar Péter állítása az, hogy már egy fél évvel korábban figyelmeztették.)

A lap szerint november 3-án behívatták a Karmelita Kolostorba Völnert, akit minden bizonnyal ekkor figyelmeztettek arra, hogy megfigyelik a végrehajtók elnökét. Mindezt igazolja, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint ettől a naptól változás állt be Völner és Schadl viszonyában. A Völner Karmelitában tett látogatása utáni első telefonbeszélgetésükben az államtitkár igyekezett lerázni Schadlt, aki nem is értette, miért váltott hirtelen hangnemet a politikus.

Völner Pál a Karmelita után már nem akart találkozni Schadl Györggyel

2021. október végén Schadl György találkozni akart négyszemközt Völner Pállal, akinek akkor már – az ügyészség szerint – hónapok óta rendszeresen adott át több millió forintos összegeket készpénzben. November 4. csütörtök reggelre már eleve meg volt beszélve egy találkozójuk négyesben két ismerősükkel, de Schadl ragaszkodott hozzá, hogy előtte valamikor négyszemközt is egyeztessenek, a nyomozók szerint azért, mert Schadl ismét pénzt adott volna át az államtitkárnak.

Völner Pálnak november 3-án szerdán az Országos Bírósági Tanács (OBT) ülésére kellett mennie, állítása szerint ez délután ötig szokott tartani, ezért megbeszélték, utána öt körül találkoznak a MOM Parknál. Október 29-én még kedélyesen beszélgetve fixálták le a találkozó időpontját, abban állapodtak meg, hogy ha Völner látja már az OBT-ülés végét, sms-t küld Schadlnek.

A sms azonban nem akart megjönni Völnertől, végül Schadl írt neki 16:43-kor annyit, hogy:

„Szia! Látod már a végét?”

Völner nem válaszolt. Schadl várt egy órát, majd felhívta az államtitkárt. Telefonbeszélgetésük egy percig tartott, és azon Schadl érezhetően nem értette, Völner miért koptatja le szó nélkül. Völner úgy tett, mintha nem is tudná, Schadl miről beszél. A beszélgetés nagyjából így hangzott el:

„Völner: Szervusz! Akkor holnap találkozunk a megbeszélésen, jó?

Schadl: Halló! Rosszkor hívlak?

V: Hmmmmm. Figyelek.

Sch: Csak annyit szerettem volna, hogy pótoljuk valahogy. Vagy hogy legyen?

V: Szerintem holnap úgyis összefutunk az értekezleten, akkor majd tudunk egyeztetni.[..]

Sch: Baj van? Vagy?

V: Nincs, nincs, csak le kellett jönnöm Esztergomba, mert közbejött egy dolog. […]”

Ezek után megegyeztek, hogy másnap találkoznak, akkor áttárgyalják az egészet, és lerakták a telefont. A beszélgetésben Völner tehát végig úgy tett, mintha nem tudná, hogy aznapra találkozót beszéltek meg, és nem is volt hajlandó válaszolni Schadl ezzel kapcsolatos kérdéseire. Schadl pedig értetlenkedett, amiért Völner nem válaszolt, és nem volt hajlandó megmagyarázni, miért nem írt vagy mondott neki semmit. A nyomozati anyag Telexhez eljutott változatában ez az utolsó regisztrált telefonbeszélgetés a két férfi között.

Arról, hogy másnap végül találkoztak-e, nincs információ, ám két nappal később, november 5-én délután Schadl a felesége és több tízezer euró társaságában megpróbált Dubajba repülni, ez azonban nem sikerült neki, a repülőtér parkolójának elkapták őket.

A lap szerint megbízható forrásokból kaptak információt arról, hogy november 3-án Rogán Antal berendelte Völnert a Karmelitába, és az államtitkár valóban járt is a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

(Kiemelt képünk: Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Hivatalos Facebook-oldala)