Magyar Péter hangfelvételekkel bizonyíthatja, hogy Rogánék manipulálták a Völner-Schadl per nyomozati iratait

Magyar Péter több mint négyórás meghallgatáson vett részt a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, az épületből kilépve elmondta, hogy a Völner Pál és Schadl György nevéhez köthető korrupciós botránnyal kapcsolatos információiról kérdezték.

2024. március 20., 14:44

Szerző:

Magyar Pétert szerda reggel tíz órától tanúként hallgatták meg a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahova jogi képviselői, többek között Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter is elkísérte. A hamarosan pártot alapító jogász korábban azt mondta több interjúban is, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy a kormány is érintett a Völner–Schadl-ügyben. Magyar a mai meghallgatás előtt még nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen ügyben idézték be tanúként, csak annyit tudott, hogy egy korrupciós ügy kapcsán.

Több mint négyórás meghallgatás után kilépett az ügyészég épületéből és a helyszínen várakozó újságíróknak azt mondta, az ügyészekkel a Schadl-Völner-ügyről beszélgetett, a jelenlévők ezt tapssal fogadták.

Újságírói kérdésre Magyar Péter azt mondta, három állítást tud megfogalmazni. Az egyik, hogy a korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt. Másodikként megismételte, hogy a kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. „Azt, hogy konkrétan ki mit tudott, és ki kit tájékoztatott, nem tudtam elmondani” – tette hozzá.

Magyar Péter a mai meghallgatáson azt is elmondta, hogy Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat. ”Ami annyit jelent, hogy vagy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak vagy megmásítottak dolgokat" – mondta.

Kiemelte, hogy ezeket az állításokat bizonyítani is tudja, de ezt most még nem tette meg. Azt is elmondta, hogy a bizonyítékok hangfelvételek, amelyek hónapok óta a birtokában vannak, eddig azért nem hozta ezeket nyilvánosságra, mert a családját védte. Kitért arra is, hogy Gulyás Gergelytől és Varga Judittól vannak az információi.

Magyart március 26-án újabb tanúkihallgatásra hívták be, úgy tervezi, ekkor viszi magával a bizonyítékokat.

Meglepő választ adott a kormány Magyar Péter vádjaira

„Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni” – mondta Kocsis Máté. A kormány reakciójáról részletesebben itt írtunk >>>

Magyar Péter most megkavarta a Völner-Schadl ügy kártyáit

Lassan két és fél éve tart a Völner-Schadl korrupciós botránnyal kapcsolatos per és most új fordulatot vehet. A korrupciós botrányról írt összefoglalónkat itt olvashatja >>>

(Kiemelt képünk forrása: Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)

 

 

 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.