Magyar Orvosi Kamara: a kormány koncepciós eljárást indított ellenünk

Az ötvenes évekre és koncepciós eljárásra emlékezteti a Magyar Orvosi Kamara vezetősége azt, ami most történik velük.

2023. február 27., 16:42

Szerző:

Noha Gulyás Gergely miniszter szavait cáfolták a Magyar Orvosi Kamaránál (MOK), a sajtó egy része a vádakat mégis megismételte, az „ítélet” pedig a hétfőn benyújtott törvényjavaslattal, ami a MOK összes jogát elvenné, már meg is született. Ezt hangsúlyozták hétfő délutáni sajtótájékoztatóján a kamara vezetői arról, hogy a kormány továbbra is az orvosok új ügyeleti rendszerének akadályozásával vádolja a szervezetet.

A MOK elnöke, Kincses Gyula és alelnökei is hangsúlyozták, a tét a Kamara szakmaisága és önállósága. „Megpróbálnak minket ellehetetleníteni, akár a kötelező tagság eltörlésével is, mint a kommunista korszakban,” – tette Kincses szavaihoz hozzá Álmos Péter Zoltán, a Kamara alelnöke. Hangsúlyozták azt is, a kormányzati vádakkal ellentétben ők az orvostársadalom transzparenciájáért küzdöttek eddig és küzdenek most is, ezért támogatták a hálapénz kivezetésére irányuló kormányzati terveket is.

Nem tudnak azonban eltekinteni attól, hogy a közegészségügyi ellátásnak működőképesnek kell maradnia, ezért ellenzik az új ügyeleti rendszert - emelte ki Kincses Gyula elnök.

Közölték azt is, felmérésük szerint a nyomásgyakorlást a náluk tagsággal rendelkező orvostársadalom 90 százaléka támogatja, így a törvényjavaslat után is folytatni kívánják az akciókat. Kincses hozzátette, a törvényjavaslatról szóló belügyminisztériumi közlemény után hitelrontás miatt pert is fognak indítani Pintér Sándor tárcája ellen.

Kincses Gyula a kormány állításaival szemben hangsúlyozta, továbbra sem mondják azt, hogy az orvosok ne ügyeljenek, csupán arra szólítják fel tagjaikat, hogy az új ügyeleti rendszert blokkolják, munkájukat pedig addig a régi rendszerben végezzék el.

Szerintük a törvényjavaslat nem a MOK, hanem a független orvostársadalom elleni támadás, „azt akarják, hogy hallgassunk, hogy befogjuk a szánkat [...] mert azt akarjuk, hogy mindenki, gazdag és szegény egyenlő módon férjen hozzá az orvosi ellátáshoz.”

Hangsúlyozták azt is, felkérik a Kamara összes tagját, jelezzék, hogy önkéntesen is tagok akarnak majd maradni.

Kincses Gyula azt is elmondta, 2022. decemberi, Takács Péter államtitkárral történt egyeztetés óta a kormány semmiféle módon nem tárgyalt a MOK elnökségével. Hangsúlyozta azt is, a kamara taglétszámának csökkenése a törvény szerint nem jelentheti az egyeztetési kötelezettség megszűnését is, igaz, a kormánnyal való egyeztetés, mint forma kétségtelenül kiüresedett.

Megismételték azt is, senki sem tudnak kényszeríteni semmire, és egy etikai eljárást sem tudnak érdemben befolyásolni, sőt, bármelyik kamarai tag, bármikor tehet etikai panaszt egy másik tag ellen. Így nem értik a Belügyminisztérium kényszerítésre vonatkozó vádaskodásait, Álmos Péter szerint csupán arról lehet szó, hogy „a kormány az orvostársadalom összetartását szándékozik most büntetni.”

„Az orvostársadalom most megmutathatja, érdemes-e megpróbálni őket elsöpörni az útból, elég erős-e, vagy betagozódnak ők is,” 

– hangsúlyozta az alelnök. A MOK vezetői megismételték, azok az orvosok, akik szolidárisak velük, ne fogadják el az új ügyeleti rendszer-beosztásukat.

Kincses hangsúlyozta azt is, korábban Molnár Lajos, az SZDSZ egészségügyi minisztere is azt gondolta, hogy a MOK felszámolásával a reformjai bevezethetőek lennének, de ez sem jött már be, szerinte pedig most sem fog ez működni.

A sajtótájékoztatót a Mérce élőben is közvetítette, itt pedig vissza is nézhető:

(Kiemelt kép: A Magyar Orvosi Kamara elnökségének sajtótájékoztatója 2023. február 27-én. Fotó: képkivágás a Mérce élő videójából)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.