A Magyar Nemzet főszerkesztője szerint csak egy technikai hiba miatt szólították fel lemondásra Borkai Zsoltot

2019. október 11., 20:51

Szerző:

A kormánypárti szócsőként működő napilap online felületén péntek este jelent meg egy cikk, amely lemondásra szólítja fel Borkai Zsoltot, Győr szexbotrányhős polgármesterét. Mivel a fideszes politikus távozását követelő írás háromnegyed óra múltán eltűnt az internetről, a hvg.hu felhívta Ballai Attilát, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét, aki azt mondta, 

egy kolléga véleménye volt, nem szerkesztőségi álláspont, technikai hiba miatt élesedett, és ezért levették a címlapról.

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

12:03

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.