115 ezer ukrajnai menekültnek segített tavaly a Máltai Szeretetszolgálat

A beszámoló szerint az ukrajnai háború miatt szükségessé vált humanitárius tevékenység mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 360 intézményében 2022-ben is maradéktalanul ellátta valamennyi feladatát, miközben 115 ezer menekülőnek is segítséget nyújtott.

2023. május 27., 19:14

Szerző:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly 115 ezer ukrajnai menekülőnek nyújtott közvetlen segítséget, az azóta is zajló integrációs programja során pedig 800 Magyarországon maradó menekült letelepedésénél működik közre - közölte a civil szervezet abban a közleményében, amelyben a szervezet szombaton megtartott országos küldöttgyűléséről számolt be.

A beszámoló szerint az ukrajnai háború miatt szükségessé vált humanitárius tevékenység mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 360 intézményében 2022-ben is maradéktalanul ellátta valamennyi feladatát, miközben 115 ezer menekülőnek is segítséget nyújtott, fennállása óta a legtöbb adományt kapta és minden elérhető forrását beforgatta a rászoruló emberek támogatásába.

Mint írták, a háború alatt megnyilvánuló szolidaritásnak köszönhetően megduplázódott a szeretetszolgálatnak felajánlott adományok mennyisége, ezek értéke elérte a 3,6 milliárd forintot. A minden korábbinál magasabb összegű adomány ellenére a szeretetszolgálat a tavalyi gazdálkodását alig fél százalékos eredménnyel zárta, „gyakorlatilag minden lehetséges forrást” beforgatott a rászoruló emberek támogatásába és a szociális ellátásba.

A háborús feladatok mellett a máltai szeretetszolgálat maradéktalanul ellátta a mindennapos tevékenységét is, 360 intézményében zavartalan volt a munka egész évben, naponta átlagosan 15 ezer ember részesült valamilyen ellátásban.

A közlemény szerint Vecsei Miklós alelnök, felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos a Máltai Szeretetszolgálat irányítása mellett zajló Felzárkózó települések programról tájékoztatta a küldötteket.

Az ország 300 legszegényebb településének felemelésére indított program 2022-ben 118 helyszínen zajlott, idén pedig 60 újabb településsel bővült a résztvevők köre. A program a nehéz sorsú falvakban az élet minden területét érinti a gyermekek nevelésétől a földterületek művelésbe vonásán át az egészségügyi ellátás újraszervezéséig.

A közlés szerint Vecsei Miklós kiemelte, hogy a szemészeti szűrővizsgálatok során 93 gyermek látását sikerült megmenteni, háromezer családot vontak be a kertművelő programba, és a reménytelenül eladósodott családokkal végzett mentori program eredményeképpen 350 millió forint adósságot sikerült felszámolni.

(Kiemelt kép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete (k), Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b3), Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának vezetője (b2), Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke (b), Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke (j3), Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára (j2) és Szabó István, Őrbottyán polgármestere (j) a szeretetszolgálat őrbottyáni családi otthonának közösségi festésén vesznek részt 2021. szeptember 2-án. Az őrbottyáni házat 2020 májusában vásárolta meg a szeretetszolgálat, az átalakítás februárban kezdődött meg. Ősztől 68 újabb lakó költözhet be hat családi otthonba a gödi Gondviselés Házából a fogyatékossággal élő emberek közösségi befogadásának következő településére. Fotó :MTI/Bruzák Noémi)