Ma még marad a napsütés

A hideg, száraz levegő helyére melegebb, nedvesebb légtömegek érkeznek, ezért lassan, de biztosan ködös-felhősre fordul az időjárás hazánkban. 

2023. február 14., 08:14

Szerző:

A változóan felhős ég mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, ugyanakkor kisebb körzetekben tartósabban is erősen felhős idő lesz a jellemző. Délután észak felől határozottan csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, a Zemplén és a Bakony térségében meg is erősödik – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése

A hőmérséklet délután 5, 11, késő este -4, +6 fok között valószínű.

A múlt heti hideg, száraz, sarkvidéki eredetű légtömeg helyett jelenleg enyhébb és nedvesebb levegő tölti ki hazánk térségét. Emiatt kedden a napsütést időszakosan felhők zavarják majd, de számottevő csapadék nem várható.

Szerdán már többfelé indulhat párásan, ködösen a nap, ami néhol csak nehezen oszlik majd fel – írja az Időkép középtávú előrejelzése. Napközben azonban túlnyomóan napos időre számíthatunk, keleten lehetnek felhősebb körzetek. Számottevő csapadék ezen a napon sem várható, legfeljebb reggelente néhol kisebb ködszitálás fordulhat elő. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban -4, 0, napközben 5-10 fokra készülhetünk.

(Kiemelt képünk illusztráció. Téli napsütés Bajorországban. Fotó: Fénykép: Karl-Josef Hildenbrand/DPA/AFP)

 

A Szabad Európa megtudta, hogy egy uniós precedensítélet lehetőséget ad arra, hogy utólag is vizsgálni és korrigálni lehessen az emberek számára káros felvásárlásokat, akkor is, ha a kormány nemzetstratégiai kivételnek tart valamit. Egy ilyen per már le is zárult, a GVH-nak kötelező lesz vizsgálnia a Vodafone felvásárlását

Nem kicsit, nagyon: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyílt levelet írt Magyar Péternek, amelyben kifejtette, hogy szerinte a Tisza Párt alelnöke egy tőről metszett fideszes politikus, aki ugyan új a politikában, de „régi, jól ismert fideszes szöveget nyom”.

Nettó 1 milliárd 893 millió 839 ezer (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével március 11-én az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartandó tűzijáték rendezvényszervezési feladataira -  tudta meg az rtl.hu