Vádat emelnek az iszákos kecskeméti tolvaj ellen, aki mindent ellopott a városban, ami nem volt elégé lebetonozva

2019. november 27., 15:51

Szerző:

A Kecskeméti Járási Ügyészség tizennégy rendbeli lopás miatt vádat emelt egy harminckilenc éves, többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben

A kecskeméti férfi élelmiszer-áruházláncok helyi üzleteiből a ruhájába rejtve főként márkás italokat, égetett szeszt,

olykor rúd szalámit és mosókapszulát vitt el.

A lopott alkoholt az üzlet közelében felbontotta és megitta. Előfordult, hogy hajléktalan ismerőse mobiltelefonját telefonálás ürügyével elkérte, vissza azonban már nem adta, hanem

egy üveg borért eladta.

A férfi 2018 májusától augusztusi elfogásáig nemcsak boltokból, hanem belvárosi raktárból, társasházak alagsori tárolóiból, fodrászüzletből és utcai kerékpártárolókból is lopott mindent, ami mozdítható volt. 2018. augusztus 4-én hajnalban nem riadt vissza attól sem, hogy egy belvárosi lakóingatlan udvarába beugorjon, ott az ablakot betörte és a szúnyoghálót levágta, majd a lakóházba is bement. Egy ott talált dobozba

vázát, teáskannát, fóliát pakolt mintegy 10 ezer forint értékben,

ezután az összeszedett holmikkal távozott. Nem jutott azonban messzire, mert szemtanúk értesítették a járőröket, akik a vádlottat a közelben elfogták – írta az Ügyészség.